Michael Ende Momo című regényét nem könnyű nem szeretni. Kalandra hívja figyelmes olvasóját - téged is. Olyan helyekre fog ez a könyv elvinni, ahová máshogyan nem juthatnál el, hiszen nem megy oda hajó, nem visz oda vonat, a repülő is elkerüli és kocsival, sőt kerékpárral sem közelíthető meg. Ez a hely, ahonnan az idő jön. Ha mégsem akarna gördülni az olvasás, akkor se add fel! Lehet, hogy egy kis kitartás kell hozzá, hogy a szereplők megismerése után a kalandokat már úgy olvasd, hogy letehetetlen legyen a könyv. Ez az olvasmánynapló abban segít neked, hogy olyan gondolatokra is figyelmes légy, amelyek még szerethetőbbé tehetik Momo történetét. Ezért az olvasmánynapló elkészítésekor törekedtem arra, hogy a mű feldolgozása során minél változatosabb feladattípusok tegyék próbára olvasói figyelmedet. Javaslom, hogy a megoldásnak úgy kezdj neki, hogy egyszer olvasd végig a regényt teljesen, aztán vedd magad mellé az olvasmánynaplót, és máris nekikezdhetsz a válaszok elkészítésének. Ha elakadnál, bátran lapozd fel a könyvet!
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
Az olvasók összességében szerethető, gondolatébresztő és különleges meseként írják le Michael Ende Momo című regényét. Különösen az idő, a közösség, a figyelmes meghallgatás és a jelenlét témája ragadta meg őket, amelyek a mai életre is erősen reflektálnak.
Sokan dicsérik a varázslatos világot, az átgondolt időfelfogást és azt, hogy a könyv többféle értelmezésre, valamint újraolvasásra is lehetőséget ad. Ugyanakkor néhány olvasó szerint a mesélés és a tanulságok inkább gyerekeknek szólnak, ezért felnőttként nehezebb volt belehelyezkedni; a főhőst egyesek túl érettnek vagy kevéssé emberinek érezték, mások pedig egyszeri olvasmányként tekintenek rá. Momo leginkább azoknak ajánlható, akik nyitottak az egyszerű, meseszerű formában megfogalmazott, mégis mély társadalmi és életvezetési gondolatokra.
További kiadások
Momo
Momo - puhatáblás
Momo (avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt)
"Az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér a végére, gondolná. Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni. Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre. Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. Ez fontos"
"Akit nem győzhetsz le, tedd barátoddá"
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat