Három vak egér

Egy zimankós téli napon kis vendégfogadó nyílik az isten háta mögött, ahová, csodák csodája, egymás után érkeznek a vendégek: a kócos, vörös hajú, epezöld kockás nyakkendőt viselő, kaján vigyorú walesi fiatalember, Christopher Wren; az agresszív, parancsoláshoz szokott és a kákán is csomót kereső, zord külsejű Mrs. Boyle; a katonás eleganciájú, keménykötésű, magáról semmit el nem áruló Metcalf őrnagy; és a pipiskedő, a hölgyeket szatír módjára vizslató külföldi, Mr. Paravicini. A panziót vezető újdonsült házaspár, Giles és Molly Davis a nagy munka közepette tán észre sem veszi, milyen különös alakok szálltak meg náluk. Azután az intézményt egy hatalmas hóvihar a szó szoros értelmében elvágja a külvilágtól. Ám az aggodalom akkor hág a tetőfokára, amikor a rendőrség síelni tudó embere mégis eljut a Monkswell-vendégházba. Az ifjú Trotter őrmester ugyanis azért tette meg ezt az emberpróbáló utat, hogy beszámoljon az egybegyűlteknek a két napja, Londonban történt gyilkosságról, s hogy közölje velük, a tettes itt van közöttük, és újból ölni készül… A Három vak egér című kisregény Agatha Christie hosszú és sikeres pályájának derekán íródott. Amikor a brit uralkodó, VI. György édesanyja 1947 tavaszán nyolcvanadik születésnapját ünnepelte, a BBC rádió személyre szóló meglepetéssel kívánt kedveskedni neki. A kérdésre, hogy mit szeretne hallani, Mária anyakirályné azt válaszolta: „valamit Agatha Christie-től”. Így született meg a húszperces rádiójáték, mely 1947. május 26-án hangzott el Három vak egér címmel. A történet három évvel később átdolgozott, kibővített formában egy válogatáskötet címadójaként jelent meg az Egyesült Államokban. Christie ezt követően színpadra alkalmazta művét, s Az egérfogó címet adta neki. Az imígyen átkeresztelt darab az 1952-es londoni bemutató óta nem került le a műsorról. Tehát az a faramuci helyzet állt elő, hogy az alapul szolgáló kisregény konkurense lett a belőle készült, időközben „a színháztörténet leghosszabb ideje futó darabjává” avanzsált műnek…