Elfújta a szél(1966)

Talán az a baj, hogy rögtön Dosztojevszkij után olvastam?🤨
Valószínűleg igen.
Legnagyobb szerelmes regény? 🤨
Terjedelmileg biztosan, de nagyobb volt a szerelem Scarlett és Tara között, mint Scarlett és Rhett között.

Őszintén bevallom, hogy kínlódtam kicsit a könyvvel, nem kedveltem Scarlettet ( ez a végére se változott meg), Mammyt, Ashleyt,
de még Ellen O’Harat se. Egyik szereplő se fogott meg, Mammy különösen idegesített, pont úgy, mint Pittypat néni, vagy bármelyik déli idős hölgy. Aztán hála a fentieknek, végre betoppant Rhett Butler, aki nem félt helyre tenni a picsogó déli népet. Az én szememben ő vitte az egész történetet, minden izgalmat ő hozott ebbe a könyvbe. Nekem ő volt a megváltó, a délieknek meg a sehonnai Butler kapitány. Én kedveltem, nevettem a beszólásain, a déliek meg megvették, messziről elkerülték. Én alig vártam, hogy újra megjelenjen és egy kis izgalmat csempészen az oldalak közzé, a déliek meg a fejüket is elfordították, ha megláttak Atlanta utcáin emelt fővel, egyenes háttal, csillogó ruhában járkálni a legnagyobb éhezés, szenvedés, szegénység közepette, amit az észak-dél háború váltott ki.
Na jó, talán az utóbbi nem mindig volt igaz, mert a déliek, azok a gőgös, makacs emberek, amíg hasznot tudtak húzni Butler kapitányból, eltűrték, sőt ők maguk hívták meg otthonaikba. De rögtön, amikor valami olyant tett, ami nem egyezett az ők déli felfogásukkal hátat fordítottak neki, kitagadták és hála a jó égnek, Butler ezt meg se parittyázta.
Ez történt Scarlettel is, aki a háború és férje elvesztése után magának kellett megkeresnie a mindennapi betevőt. Scarlettre hárult ez a feladat, Scarlettre, aki szeretett elkényeztetett úri kisasszony lenni, gavallérokat tartani, imádta, ha körül rajongják. Mégis különb volt ő az összes női ismerősénél, dolgozott a nehéz időkben, méghozzá keményen és, amikor saját vállalkozásba kezdett és meg is élt belőle, támogatni is tudta a családját, rokonait, az emberek megvetették, elítéltek. Bár való igaz, Scarlett a gőgös viselkedésével, gonosz megjegyzéseivel, kiállhatatlanságával meg is érdemelte mindezt. Okosabb, bátrabb, ravaszabb volt a női társainál, mégis úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett kislány. Miután gyereke született csak még inkább antipatikussá vált, az elején úgy tűnt el is felejtette, hogy van egy fia, aztán, amikor feltűnt a kis Wade az oldalakon, azt kívántam soha többet ne legyen szó róla olyan hűvösen bánt vele az anyja, akit jobban érdekelt Ashley Wilkes “üldözése”, mint a saját gyereke, később gyerekei.
Bármekkora fejlődésen is ment keresztül Scarlett, nem szerettem meg. Túl későre történt meg és nem tudtam megbocsátani, hogy olyan konok volt. Késő volt ez, mint a Rhettnek tett vallomása az érzéseiről.

Összeségében nem bántam meg, hogy elolvastam, hisz voltak élvezhető, kedves pillanatok is benne, de van egy olyan érzésem, hogy egy klasszikus olvasást se lehet megbánni.

Háromszor kezdtem elolvasni mire sikerült túljutni az első 100-150 oldalon. Örülök, hogy kitartottam, mert azután minden pillanatát imádtam! Nem tudtam letenni! És nagyon mérges vagyok Scarlettre! 😅