Elfújta a szél I-II. (Árkádia; Saját képpel)
57 értékelés alapján
Értékelések megtekintése
felhasználó listáján szerepel
Oldalak száma: 1178
Árkádia
(1986)
Nyelv: Magyar
Scarlett O'Hara, Észak-Georgina ünnepelt szépsége tizenhat éves, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele - s huszonnyolc amikor elbúcsúzunk tőle. A közben eltelt tizenkét esztendő nemcsak őt gyötörte, változtatta meg, hanem szűkebb hazáját, a Délt s egész Amerikát is. Scarlett tehát szép, fiatal s mindenkivel flörtöl - de csak egyvalakibe szerelmes: a birtokszomszédjuk fiába, Ashley Wilkesbe. Ashley azonban unokahúgát, Melanie-t veszi feleségül, s a vérig sértett Scarlett bosszúból hozzámegy Melanie bátyjához, Charleshoz, akit pedig eredetileg Ashley húgának, Indiának szántak... Ennyiből is látható, hogy a szálak bonyolultak, s még jobban összebogozza őket, hogy közben kitör az amerikai polgárháború, Észak és Dél tragikus, korántsem emelkedett harca, amelynek végső tétje talán nem is a rabszolgák felszabadítása, hanem a munkaerő megszerzése az északi gyárakba s a gazdag, de maradi Dél kifosztása a gyorsabban haladó, de mohóságában kevéssé rokonszenves jenkik Északja által. (Margarett Mitchell a Dél szülötte, természetszerűleg elfogult kissé, de maradandó érdeme, hogy tízévi gondos kutatómunka után részletes és hűséges képet festett a háborús Dél megrázó hétköznapi életéről s a vereség utáni "északi újjáépítéssel" járó megpróbáltalásokról.) Akárcsak reménytelen szerelme, a gyenge, renevált Ashley, az amerikai Dél megtestesítője a szép, akaratos, de a fennmaradás érdekében kompromisszumokra is hajlandó Scarlett is. Gyönyörű birtokuk, Tara védelmében puskát ragad, ha kell, és agyonlövi a jenki fosztogatót. A testét is felajánlja, csak hogy megtarthassa a földet. Két férj hal el mellőle, mire megtalálná az igazi szerelmet, de ekkor... De ne vágjunk a dolgok elébe, ne tegyük tönkre a csattanót, amiből bőven akad ebben a rendkívül izgalmas, szerteágazó történetben.
Olvasói vélemények összefoglalója
Az Elfújta a szél sok olvasónak magával ragadó, érzelmileg intenzív olvasmányélményt nyújtott, amelynek hosszú terjedelme ellenére nehéz ellenállni. Különösen erősnek találták a polgárháború és a társadalmi átalakulás részletes, érzékletes bemutatását, valamint a gondosan kidolgozott, sokszínű szereplőket.
Scarlett alakja megosztó: egyesek lenyűgözőnek tartották az erejét és alkalmazkodóképességét, mások makacsnak, önzőnek vagy nehezen szerethetőnek érezték. Rhett Butler több olvasónál kiemelkedő, szellemes és eleven karakterként vitte előre a történetet, míg Melanie csendes ereje szintén sokak rokonszenvét elnyerte. A kritikák főként a helyenként elnyújtott tempusra, a túl részletes leírásokra és a romantikus szenvedés túlsúlyára vonatkoztak. Azoknak ajánlható, akiket érdekelnek a történelmi hátterű, nagy ívű regények, a társadalmi változások és az összetett, vitára ösztönző karakterek.
Scarlett alakja megosztó: egyesek lenyűgözőnek tartották az erejét és alkalmazkodóképességét, mások makacsnak, önzőnek vagy nehezen szerethetőnek érezték. Rhett Butler több olvasónál kiemelkedő, szellemes és eleven karakterként vitte előre a történetet, míg Melanie csendes ereje szintén sokak rokonszenvét elnyerte. A kritikák főként a helyenként elnyújtott tempusra, a túl részletes leírásokra és a romantikus szenvedés túlsúlyára vonatkoztak. Azoknak ajánlható, akiket érdekelnek a történelmi hátterű, nagy ívű regények, a társadalmi változások és az összetett, vitára ösztönző karakterek.
További kiadások
Elfújta a szél 1-2.
Elfújta a szél I-II. (Gone with the Wind) - Kosáryné Réz Lola fordításában
Elfújta a szél
Elfújta a szél(1966)
Értékelések
Értékelés4,7
57 értékelés alapján
5
41 ×
4,5
5 ×
4
8 ×
3,5
1 ×
3
1 ×
2,5
0 ×
2
1 ×
1,5
0 ×
1
0 ×
Bejegyzések
57
Gone with the Wind
Margaret Mitchell
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Elfújta a szél 1-2.
Margaret Mitchell
Talán az a baj, hogy rögtön Dosztojevszkij után olvastam?🤨
Valószínűleg igen.
Legnagyobb szerelmes regény? 🤨
Terjedelmileg biztosan, de nagyobb volt a szerelem Scarlett és Tara között, mint Scarlett és Rhett között.
Őszintén bevallom, hogy kínlódtam kicsit a könyvvel, nem kedveltem Scarlettet ( ez a végére se változott meg), Mammyt, Ashleyt,
de még Ellen O’Harat se. Egyik szereplő se fogott meg, Mammy különösen idegesített, pont úgy, mint Pittypat néni, vagy bármelyik déli idős hölgy. Aztán hála a fentieknek, végre betoppant Rhett Butler, aki nem félt helyre tenni a picsogó déli népet. Az én szememben ő vitte az egész történetet, minden izgalmat ő hozott ebbe a könyvbe. Nekem ő volt a megváltó, a délieknek meg a sehonnai Butler kapitány. Én kedveltem, nevettem a beszólásain, a déliek meg megvették, messziről elkerülték. Én alig vártam, hogy újra megjelenjen és egy kis izgalmat csempészen az oldalak közzé, a déliek meg a fejüket is elfordították, ha megláttak Atlanta utcáin emelt fővel, egyenes háttal, csillogó ruhában járkálni a legnagyobb éhezés, szenvedés, szegénység közepette, amit az észak-dél háború váltott ki.
Na jó, talán az utóbbi nem mindig volt igaz, mert a déliek, azok a gőgös, makacs emberek, amíg hasznot tudtak húzni Butler kapitányból, eltűrték, sőt ők maguk hívták meg otthonaikba. De rögtön, amikor valami olyant tett, ami nem egyezett az ők déli felfogásukkal hátat fordítottak neki, kitagadták és hála a jó égnek, Butler ezt meg se parittyázta.
Ez történt Scarlettel is, aki a háború és férje elvesztése után magának kellett megkeresnie a mindennapi betevőt. Scarlettre hárult ez a feladat, Scarlettre, aki szeretett elkényeztetett úri kisasszony lenni, gavallérokat tartani, imádta, ha körül rajongják. Mégis különb volt ő az összes női ismerősénél, dolgozott a nehéz időkben, méghozzá keményen és, amikor saját vállalkozásba kezdett és meg is élt belőle, támogatni is tudta a családját, rokonait, az emberek megvetették, elítéltek. Bár való igaz, Scarlett a gőgös viselkedésével, gonosz megjegyzéseivel, kiállhatatlanságával meg is érdemelte mindezt. Okosabb, bátrabb, ravaszabb volt a női társainál, mégis úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett kislány. Miután gyereke született csak még inkább antipatikussá vált, az elején úgy tűnt el is felejtette, hogy van egy fia, aztán, amikor feltűnt a kis Wade az oldalakon, azt kívántam soha többet ne legyen szó róla olyan hűvösen bánt vele az anyja, akit jobban érdekelt Ashley Wilkes “üldözése”, mint a saját gyereke, később gyerekei.
Bármekkora fejlődésen is ment keresztül Scarlett, nem szerettem meg. Túl későre történt meg és nem tudtam megbocsátani, hogy olyan konok volt. Késő volt ez, mint a Rhettnek tett vallomása az érzéseiről.
Összeségében nem bántam meg, hogy elolvastam, hisz voltak élvezhető, kedves pillanatok is benne, de van egy olyan érzésem, hogy egy klasszikus olvasást se lehet megbánni.
Valószínűleg igen.
Legnagyobb szerelmes regény? 🤨
Terjedelmileg biztosan, de nagyobb volt a szerelem Scarlett és Tara között, mint Scarlett és Rhett között.
Őszintén bevallom, hogy kínlódtam kicsit a könyvvel, nem kedveltem Scarlettet ( ez a végére se változott meg), Mammyt, Ashleyt,
de még Ellen O’Harat se. Egyik szereplő se fogott meg, Mammy különösen idegesített, pont úgy, mint Pittypat néni, vagy bármelyik déli idős hölgy. Aztán hála a fentieknek, végre betoppant Rhett Butler, aki nem félt helyre tenni a picsogó déli népet. Az én szememben ő vitte az egész történetet, minden izgalmat ő hozott ebbe a könyvbe. Nekem ő volt a megváltó, a délieknek meg a sehonnai Butler kapitány. Én kedveltem, nevettem a beszólásain, a déliek meg megvették, messziről elkerülték. Én alig vártam, hogy újra megjelenjen és egy kis izgalmat csempészen az oldalak közzé, a déliek meg a fejüket is elfordították, ha megláttak Atlanta utcáin emelt fővel, egyenes háttal, csillogó ruhában járkálni a legnagyobb éhezés, szenvedés, szegénység közepette, amit az észak-dél háború váltott ki.
Na jó, talán az utóbbi nem mindig volt igaz, mert a déliek, azok a gőgös, makacs emberek, amíg hasznot tudtak húzni Butler kapitányból, eltűrték, sőt ők maguk hívták meg otthonaikba. De rögtön, amikor valami olyant tett, ami nem egyezett az ők déli felfogásukkal hátat fordítottak neki, kitagadták és hála a jó égnek, Butler ezt meg se parittyázta.
Ez történt Scarlettel is, aki a háború és férje elvesztése után magának kellett megkeresnie a mindennapi betevőt. Scarlettre hárult ez a feladat, Scarlettre, aki szeretett elkényeztetett úri kisasszony lenni, gavallérokat tartani, imádta, ha körül rajongják. Mégis különb volt ő az összes női ismerősénél, dolgozott a nehéz időkben, méghozzá keményen és, amikor saját vállalkozásba kezdett és meg is élt belőle, támogatni is tudta a családját, rokonait, az emberek megvetették, elítéltek. Bár való igaz, Scarlett a gőgös viselkedésével, gonosz megjegyzéseivel, kiállhatatlanságával
Bármekkora fejlődésen is ment keresztül Scarlett, nem szerettem meg. Túl későre történt meg és nem tudtam megbocsátani, hogy olyan konok volt. Késő volt ez, mint a Rhettnek tett vallomása az érzéseiről.
Összeségében nem bántam meg, hogy elolvastam, hisz voltak élvezhető, kedves pillanatok is benne, de van egy olyan érzésem, hogy egy klasszikus olvasást se lehet megbánni.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Elfújta a szél 1-2.
Margaret Mitchell
Háromszor kezdtem elolvasni mire sikerült túljutni az első 100-150 oldalon. Örülök, hogy kitartottam, mert azután minden pillanatát imádtam! Nem tudtam letenni! És nagyon mérges vagyok Scarlettre! 😅
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
... és még 54 további bejegyzés
Az összes bejegyzés és értékelés megtekintéséhez jelentkezz be!
Bejelentkezés