Büszkeség és balítélet

“… csak annyiban gondolj a múltra, amennyiben az emléke örömmel tölt el.”

Nekem eddig teljesen kimaradt az olvasói utamból Austen, így a Büszkeség és balítélet is - de annyira, hogy még filmként sem láttam. Először az Emmát olvastam tőle, ami nálam nagyon betalált, ez pedig sajnos nem tudott ugyanarra a szintre emelkedni. Valahol a történet első felében éreztem hiányosságot, nekem kicsit lassan indult be. A második felétől azonban szinte le sem tudtam tenni, annyi dolog történt, csak kapkodtam a fejemet. Összességében szerethető történet, nem véletlenül klasszikus. A szereplők egymásra találását nagyban megnehezíti büszkeségük és balítéletük. Az éles eszű és nyelvű Elizabeth baja nem csak a házasságkötéssel, hanem saját családjával is meggyűlik. Benneték közül mindenki szórakoztató a maga módján, személyes kedvencem mégis Mr. Bennet volt, aki igazából annál jobban szórakozik, minél nagyobb bolondot csinálnak magukból a többiek. És hát Mr. Collins, akinek minden megszólalása arany! Nem tudom, Austennek volt-e személyes konfliktusa a lelkészekkel, de Mr. Elton és Mr. Collins után érdekes mintázatot vélek felfedezni... Mr. Darcy pedig egy igazi úriember, akitől teljesen érthetően ájulnak el nők a mai napig (bár az én szívem kedvence még mindig Mr. Knightley).

Így két könyv után abszolút ki merem jelenteni, hogy valószínűleg nekem Austen lesz az egyik kedvenc íróm. Remek emberismerő, aki elképesztően okosan, csípős iróniával és humorral ír, görbe tükröt tartva az emberek elé. Szinte mintha cinkosan az olvasóval együtt mosolyogna a szereplőin. Talán azért is lett nálam az Emma nagyobb kedvenc, mert ott többet kaptam ebből a stílusból - habár meg kell hagyni, kevés szellemesebb nyitómondat létezik, mint amivel ez a mű kezdődik. Mindent összevetve élveztem ezt az olvasást is és alig várom, hogy Austen többi történetével is megismerkedhessek.