"Másfelől viszont jó volna tudni, vajon amit ma érzünk egymás iránt, nem csak annyi-e, mint ezek az esőcseppek itt. Nézd, még mindig csöpögnek ránk az ázott falevelekről, pedig az égből már rég nem hull az eső. Vajon van-e még hátra más, mint hogy az emlékeink után a szerelmünk is elhalványodjék és kihunyjon?" Valamikor Arthur király halála után, a Római Birodalom romjai között békében élnek egymás mellett az őshonos britonok és a betelepülő szászok. Ám úgy tűnik, a béke záloga a felejtés: a hegyekből leereszkedő "homály" miatt senki nem képes fölidézni a múlt eseményeit. Az idős briton házaspár, Axl és Beatrice egy halovány emlékfoszlányba kapaszkodva mégis útnak indul, hogy megtalálja fiúgyermekét, aki hitük szerint egy másik faluban él, és régóta várja a látogatásukat. Út közben melléjük szegődik Wistan, a titokzatos küldetéssel megbízott szász harcos; fiatal tanítványa, Edwin; majd az Arthur-mondakörből ismert Gawain lovag is. Bár az útitársakat különböző célok vezérlik, hamarosan kiderül, hogy sorsuk - múltjuk, jelenük és jövőjük - szorosan összekapcsolódik egymással, és lassan mindannyiuknak dönteniük kell emlékezés és felejtés között. Ishiguro 2015-ben megjelent, sárkányokkal és mitikus szörnyekkel benépesített, allegorikus-melankolikus regényében ezúttal a fantasy műfaját használja föl, hogy örök érvényű kérdéseket tegyen föl a szerelem erejéről, a bosszú természetéről, az egyéni és kollektív emlékezet jelentőségéről.
Az eltemetett óriás számomra egy különleges ,de nehezen befogadható olvasmány volt.Nem a klasszikus fantasy, sokkal inkább egy lassú, melankólikus regény az emlékezésről, a felejtésről,és arról, hogy vajon mindig jó-e emlékezni a múltra.
A történet egy Britannia- szerű világban játszódik, ahol a bretonok és a szászok élnek egymás mellett.A történet azért különleges, mert az emberek emlékezete nem működik rendesen:a rejtélyes köd miatt képtelenek hosszú távon megőrizni az emékezetüket.
A két főszereplő Axl és Beatrice, az idős házaspár, akik egy faluban élnek és szeretnének útnak indulni, hogy megtalálják rég nem látott fiúkat.Az út közben érdekes figurákkal találkoznak, Wistannal a szász harcossal, Edwinnel a fiatal fiúval, és Sir Gawainnal, aki Arthur király egykori lovagjaként, még mindig egy régi küldetést teljesít.Ahogy egyre jobban közelednek a céljukhoz, fokozatosan derül ki, hogy a köd nem egyszerű természeti jelenség, hanem egy sárkányhoz, Querighez kötődik, és az emberek egységes felejtése mögött egy sokkal sötétebb történet húzódik.
Az alapötlettel tetszik, érdekes kérdést vet fel: ha lehetőségünk nyílna elfelejteni a fájdalmas múltat, vajon élnénk a lehetőséggel?
A történet mögött végig ott van a múlt terhe, és ahogy lassan hull rájuk a felejtés köde, egyre nyilvánvalóbb, hogy az emlékezet nemcsak személyes kérdés, egy egész közösség békéje és együttélése függhet attól, hogy mit tudnak a múltról.
Axl és Beatrice nem egy tipikus szerelmespár, hanem két idős ember, akik között ott vannak a közös élet apró sérelmei, és az elhallgatott emlékek is. Az ő történetük adja a történet érzelmi magját.A tempó viszont nagyon lassan halad, és időnként azt éreztem, hogy a filozófiai mondanivalója fontosabb, mint maga a cselekmény. A fantasy miatt egy izgalmasabb és kalandosabb történetet vártam, ehhez képest inkább egy gondolatébresztő regényt kaptam.Kicsit azt éreztem, hogy a szereplőkkel együtt én is kicsit elvesztem a homályban.Nem rossz történet, és lehet, hogy csak a fantasy címke miatt voltak nagyok az elvárásaim, de nekem annyira nem jött át a történet.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat