Ferdinand, a lepkegyűjtő megüti a totó-főnyereményt, úgyhogy módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép, szőke festőnövendék, akit az eszelős fíatalember őriilt módszerességgel elrabol, és félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá semmi másért, csak hogy - akár a lepkékben - gyönyörködhessen benne, a birtokában tudja. „Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost, vagy egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: „Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan." Kettőjük több hónapos, tragédiába torkolló együttlétének története - az első, ma már klasszikusnak számító modern pszicho-thriller - a fílmvásznon is világsikert aratott. John Fowles(1926-) író, költő, esszéista, kritikus, a második világháború utáni angol regényírás egyik meghatározó alakja. Fontosabb művei: A lepkegyűjtő (1963), A mágus (1966), A francia hadnagy szeretője (1969), Daniel Martin (1977), Mantissa (1982).
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
John Fowles A lepkegyűjtő című regényét az olvasók többsége nyomasztó, megrázó és maradandó élményként írja le. A több nézőpontból felépített elbeszélés különösen nagy elismerést kapott, mert árnyaltan mutatja meg a szereplők ellentmondásos gondolkodását és a köztük feszülő lélektani konfliktust.
Sokan kiemelik a lepke metaforájának erejét, valamint azt, hogy a könyv érzelmileg hullámzó, összetett reakciókat vált ki az olvasóból. Ugyanakkor néhány olvasó szerint a mű ma inkább érdekes és elgondolkodtató, mint valóban hátborzongató, és a női főszereplő modorossága, illetve sznobizmusa időnként kifejezetten irritáló lehet. Azoknak ajánlható, akiket vonzanak a sötét hangulatú, lélektani regények, a morálisan összetett karakterek és az olyan történetek, amelyek hosszú ideig tovább dolgoznak az olvasóban.
Szinte biztos vagyok benne, hogy mikor a 60-as években megjelent ez a könyv, sokkal nagyobb hatást tudott elérni az akkori könyves társadalomra. Sajnos 2024-ben eljututtunk odáig, hogy konkrétan sportot űzünk abból, hogy a végtelenségig kitoljuk az ingerküszöbünket. Pont ezen okok miatt, számomra inkább volt a Lepkegyűjtő érdekes, mintsem hátborzongató. A könyv felépítése is tetszett, hogy elsőként a Lepkegyűjtő szemszőgéből vázolja fel az író történetet és ezáltal betekintés nyerünk egy abberált elme gondolataiba. Utána pedig a lány szemszőgéből élhettük át eseményeket és az ő személyes kálváriáját. Bár, ami azt illeti egy idő után már a falat kapartam a mérhetetlen sznobizmustától. A könyv végi csattanó is tetszett és nagyon örülök, hogy Fowles végül nem azt a befejezést választotta, amire én is gondoltam, ami amúgy könyvben is megjelent, de csak egy gondolat erejéig.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat