Legismertebb és legnagyobb hatású műve a modern pszichothriller műfaj megteremtője. A lepkegyűjtő 1963-ban jelent meg, ez Fowles első regénye. Ferdinand, a lepkegyűjtő megüti a totófőnyereményt, úgyhogy módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép, szőke festőnövendék, akit az eszelős fiatalember őrült módszerességgel elrabol, és félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá semmi másért, csak hogy - akár a lepkékben - gyönyörködhessen benne, a birtokában tudja. "Olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: "Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan." A tragédiába torkolló történet a filmvásznon is világsikert aratott.
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
John Fowles A lepkegyűjtő című regényét az olvasók többsége nyomasztó, megrázó és maradandó élményként írja le. A több nézőpontból felépített elbeszélés különösen nagy elismerést kapott, mert árnyaltan mutatja meg a szereplők ellentmondásos gondolkodását és a köztük feszülő lélektani konfliktust.
Sokan kiemelik a lepke metaforájának erejét, valamint azt, hogy a könyv érzelmileg hullámzó, összetett reakciókat vált ki az olvasóból. Ugyanakkor néhány olvasó szerint a mű ma inkább érdekes és elgondolkodtató, mint valóban hátborzongató, és a női főszereplő modorossága, illetve sznobizmusa időnként kifejezetten irritáló lehet. Azoknak ajánlható, akiket vonzanak a sötét hangulatú, lélektani regények, a morálisan összetett karakterek és az olyan történetek, amelyek hosszú ideig tovább dolgoznak az olvasóban.
Szinte biztos vagyok benne, hogy mikor a 60-as években megjelent ez a könyv, sokkal nagyobb hatást tudott elérni az akkori könyves társadalomra. Sajnos 2024-ben eljututtunk odáig, hogy konkrétan sportot űzünk abból, hogy a végtelenségig kitoljuk az ingerküszöbünket. Pont ezen okok miatt, számomra inkább volt a Lepkegyűjtő érdekes, mintsem hátborzongató. A könyv felépítése is tetszett, hogy elsőként a Lepkegyűjtő szemszőgéből vázolja fel az író történetet és ezáltal betekintés nyerünk egy abberált elme gondolataiba. Utána pedig a lány szemszőgéből élhettük át eseményeket és az ő személyes kálváriáját. Bár, ami azt illeti egy idő után már a falat kapartam a mérhetetlen sznobizmustától. A könyv végi csattanó is tetszett és nagyon örülök, hogy Fowles végül nem azt a befejezést választotta, amire én is gondoltam, ami amúgy könyvben is megjelent, de csak egy gondolat erejéig.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat