Üvegbűbáj

regényt megelőzően legizgalmasabb kérdés az volt, hogy vajon a szerző ki tud-e lépni Jane Austen árnyékából, s miután felhasználta az onnan vett motívumokat, tud-e valami újat mondani és jobban feltárni ez a különös bűbájjal átszőtt alternatív múltat. Nos, ez mos sikerült, de nagyon. Először is, a bűbájolás mindjárt főszerepet kap, hiszen most már Jane is “hivatásos” lesz, s bár csak férje révén, de azzal foglalkozhat, amit szeret. A mágia elméletéről is több szó esik, Belgiumban pont egy magániskolába is ellátogatnak, ahol bűbájolást tanítanak, aztán meg világossá válik, hogy a haditechnikában már régóta próbálják effektíven bevonni a mágiát, s bizony Vincenték tudása és találmányaik akár komoly fegyvertények lehetnek.

Aztán már a regény elején jön egy másik érdekes probléma is: női karrier lehetősége az 1800-as évek elején. Mert Jane egyrészt roppant boldog, hogy férjnél van, ráadásul ennyire tehetséges a pasija, akinek segíthet a munkájában, sőt együtt dolgozhatnak, de azért bántja, hogy mindenki Vincentet dicséri, aki ugyan állandóan kiemeli, hogy mennyire okos, különleges a neje, de annyira nem veszik őt komolyan. Saját jogán legalábbis, ami bántja mindkettejüket rendesen. Jane valamennyire továbbra is igyekszik megfelelni a társadalmi elvárásoknak, ez azért bele lett nevelve, épp ezért kicsit szégyenkezik is, amikor 3 hónapos házasként még nem terhes. Viszont mikor megtudja, hogy állapotos nők el vannak tiltva a bűbájolástól, már nem is olyan biztos benne, hogy szeretne gyerekeket. Úgyhogy egész modern problémája van: karrier és anyaság kérdésében, plusz minduntalan bizonytalanságot érez, hogy mi van, ha Vincent csak tehetsége miatt vette el és ha már nem tud bűbájolni, nem fogja szeretni őt.

Egyébként nagyon jól ragadja meg Mary Robinette Kowal az ifjú házasok problémáit is, hogy igyekeznek egymáshoz csiszolódni, s külön jó pont, hogy aztán a konfliktusok nem nagyjelenetekbe félreértésekbe és haragszomrádokba torkollanak, hanem pont azért, mert Jane nagyon is földhözragadt és nincs érzéke meg kedve a drámákhoz az ifjú pár leül és megbeszéli a dolgokat. Roppant realisták, s ez nagyon tetszik. Ráadásul Jane még azt is csak egy sóhajjal veszi tudomásul, hogy kicsit akciósztárnak kell lennie, egyszerűen fogja magát, gondolkodik és kitalál valamit, aztán megvalósítja, mert hát mégiscsak meg kell mentenie a férjét. Mindenféle körülményeskedésektől mentesen beleveti magát a dolgokba, de azért a végére alig várja, hogy leülhessen teázni, mert mégiscsak angol a lelkem.

Szóval az első részhez képest, ami épp egy bűbájnyival volt jobb mint egy szórakoztató Jane Austen mix, itt már sokkal többről van szó. A jellemek jobban ki vannak dolgozva, a szereplők megteltek élettel, s a történelem (Napóleon, megszálló hadsereg, kémkedés stb.) beleszól a cselekménybe, s kitágul a világ. Az angol vidéki arisztokrácia után megismerkedhetünk a londoni előkelőségekkel, aztán meg kontrasztként ott lesz a franciás elveket valló belga társaság. A hangsúly tovább tolódik Jane Austen és a románc felől a fantasy és az alternatív történelem irányába, s kíváncsi vagyok, hova tovább.
Részletesen: http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/2014/05/09/mary-robinette-kowal-uvegbubaj/