The Graham Effect - A Graham-hatás

„Az Off-Campus nagy kedvencem, így nem is volt kérdés, hogy olvasni fogom Graham lányának, Giginek is a történetét. Szerintem Elle Kennedy megint nagyot alkotott, nekem nagyon tetszett a történet, valamint jó volt ebbe a világba visszacsöppenni egy új történet, cselekmény által. [...] akik szerették az Off-Campust, azoknak nagyon tudom ajánlani. Nem azon a szinten van azért, de ez is nagyon jó volt. Valamint egy kicsit a női hokiba is kaphattunk bepillantást általa, aminek szintén örültem.”

Teljes értékelésem: https://fruzsivolvasokuckoja.blogspot.com/2025/06/2024-oktober-vegi-es-novemberi.html

Mindig szeretek visszatérni a Briar világába, mert olyan, mintha hazatérnék. Az pedig, hogy egy új generációt ismerhetünk meg, Garret és Hannah gyerekeit… kifejezetten imádom az ilyen történeteket.

Nem túl nagy titok, hogy koca-hoki rajongó vagyok. Nem értek hozzá, de néha leülök és szoktam nézni. Magának a hokinak van egy olyan feelingje, ami szerintem nem sok sportnak van – sőt! Egy jó sportrománc mindig meg tud venni kilóra, főleg, ha tele van humorra, és nem mellékesen van benne valami, ami miatt nem csak egy cuki romkom.
Kicsit azért fura is volt Garret-et apának látni, és… igazából nem vagyok meglepve, hogy kicsit erősebb kézzel fogta mindkét gyerekét, bár, kifejezetten fura volt, hogy Wyatt sem vihetett haza csajokat. Az pedig számomra nagyon szórakoztató volt, hogy felcserélődtek a szerepek. Hannah lett az, aki nyitottan állt mindenhez, és első pillanattól elfogadóbb volt. De ne ilyen gyorsan!

Gigi Graham, _tökéletes_ keveréke volt GG-nek és Wellsynek. Egyszerre volt humoros és laza, valamint szabálykövető és fegyelmezett. Kitűzte a céljait, és abból nem engedett. Fix, erős karakter volt, aki, ha falba ütközött, tégláról-téglára lebontotta.
Luke Ryder pedig egy Kínai-fal nagyságú védelmet húzott maga köré. A maga komorságával és csendességével az egyik legnagyobb karakterfejlődést ugrotta meg az egész Briar-univerzumban. A rengeteg traumát és fájdalmat, amit magával cipelt, szépen lassan kezdte levetkőzni.

Kettejük kémiája nagyon jó volt. Már a prológusnál tudtam, hogy jól fognak együtt muzsikálni, és ebben nem is tévedtem. Meg volt a maguk kis dinamikája: Gigi beszélt, Ryder pedig élvezte, és ez a dinamikus együttműködés segítette őket hozzá ahhoz, hogy jobban megismerjék egymást. Lassan Ryder is beszélt, és akkor Gigi hallgatott, vele együtt vártuk Ryder apró múlt morzsáit. És itt akkor visszacsatolnék Hannah-ra, aki annyira édes volt, és elfogadó! Azonnal szárnyai alá vette Rydert! Meg kellett zabálni őket!

Egyedül a Colson szisztéma nem tetszett, ahogy az információ áramlást csinálták felé – nem mellékesen szerintem itt az írónő sem tudta eldönteni, hogy mit csináljon vele, mert az elején Colson volt, aki nyitott az Eastwood-os fiúk felé, majd a következő fejezetben ő volt a legelítélőbb velük szemben…? Fura volt. De szerencsére a történet nem nagy szeletét vette ki.

Ha lehet ilyet mondani, az ő történetük volt eddig a legkülönlegesebb. Én Logan és Grace stan vagyok, báááár, ha választanom kéne a Briar-fiúkból nekem Fitzy az abszolute befutó, mégis azt tudom mondani, hogy Gigi és Ryder története… talán egy hajszálnyival Logan és Grace elé került. Na, jó. Mellé. :D
Szerettem, hogy nincsenek unalmas oldalak, zajlik a cselekmény, humorral és paprikával vannak tömve az oldalak. Nagyon jó volt a feszültség, a sistergés. A végén pedig… UH! Hát hangosan felnevettem hitetlenkedésemben, az utolsó meccsnél. _iykyk_ Az a rész, kifejezetten tetszett! Ennél szuperebben nem is tudták volna tálalni, _az_ eseményeket.

Egy szó, mint száz, nagyon szerettem, és ez biztosan léptekkel trappolt be a komfort olvasmányok listájára.

,,Hagyjunk időt a fejednek, hogy felzárkózzon a szívedhez.”