"Én vagyok az a kövér, félig Puerto Ricó-i, félig lengyel lány, aki úgy érzi, nem találja a helyét sem a saját bőrében, sem sehol máshol. Sugar Legowski-Gracia nem volt mindig kövér, de tizenhét éves korára ez megváltozott. Ugyan nem annyira terebélyes, mint a mamája, aki hatalmas mérete miatt hónapok óta nem tudott kikelni az ágyból. Nem is annyira ormótlan, mint a bátyja, Görény, akibe több aljasság szorult, mint háj, és ez mindent elárul a természetéről. Sugar pont annyira túlsúlyos, hogy durva sértegetések céltáblája legyen, bármerre is jár: boltban, utcán vagy az iskolában. Sugar élete a mamája körül forog, akit a lepukkant otthonukban ápol. A házimunka is rá hárul: főz, bevásárol és természetesen eszik. Méghozzá rengeteget. Sugar legalább annyira imádja az evést, mint amennyire gyűlöli. Amikor találkozik Evennel és megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem a testét, hanem őt magát látja. Ám hamarosan döntenie kell: azzá a lánnyá válik-e, akit Even segítségével felfedezett önmagában, vagy felhagy a küzdelemmel, és elfogadja azt a szerepet, amibe a családja és az eddigi élete kényszerítette. Kövesd a sorsát!"
Nem akartam elolvasni ezt a könyvet, de aztán győzött a kíváncsiság. Nem is tudom pontosan megfogalmazni mit is érzek most.
Először is dühössé, mérgessé, felháborodottá, gyengévé, esendővé és reménykedővé tett az első fele történetnek.
A második fele meg szimplán elvett mindent. Csak a szomorúságot éreztem. Alig bírtam visszatartani a sírást, de néhány könnycsepp azért kiszabadult. Régen sírtam már egy könyvön és nem is mondom azt, hogy már hiányzott mivel én a happy end-ek híve vagyok.
Egyszerűen nem értem, hogy lehet az egyik kézzel a reményt kínálni, a másikkal meg egyszerűen elvenni az egészet. Öröm az ürömben, hogy legalább Sugar/Mercy a {{gyász}} után képes volt felvértezni magát és egy új/jobb útra lépni. Mert én még mindig lesújtva érzem magam a történtek miatt.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat