Lélektolvajok

Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint. Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga. Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő… „Az idegességtől verejtékes lett a tenyerem, és kivételesen örültem, hogy képtelen vagyok megszólalni. Hogy nem tudok válaszolni Emmának. Ehelyett nyeltem, és a torkom összeszorult, akadályt képezve az engem belülről perzselő sikoly előtt. A szürke köd sötétebbé vált, bár sűrűbbé nem igazán. Könnyedén keresztülláttam rajta, ugyanakkor megváltoztatott mindent, amin rémült tekintetem megpihent; mintha a tornatermet áttetsző szmogfelhő takarta volna. És a valamik továbbra is a látóhatárom peremén mozogtak, hol az egyik irányba rántva a tekintetemet, hol a másikba. Abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy képes legyek megszólalni, nem csak azért, hogy figyelmeztethessem Emmát – mert ez természetesen vitatható tett lett volna –, hanem hogy megkérdezzem Nasht, mi a fene történik. Ő is látja, amit én? És ami még fontosabb, ők is látnak már minket?”