Clara Gardner nemrégiben szerzett tudomást arról, hogy félig-meddig angyal. Az ereiben csörgedező angyalvérnek köszönhetően nemcsak okosabb, erősebb és gyorsabb, mint az emberek (akik közé mostantól már nem számíthatja magát), hanem rendeltetést is kap, azaz el kell végeznie valamit ezen a világon. Csakhogy nem könnyű kiokoskodnia, mi is ez a feladat. Látomása - pontosabban az ott megjelenő erdőtűz és vonzó külsejű idegen - hatására új városba költözik, új iskolába kerül. Miután megismerkedik Christiannel, aki nem más, mint - a szó szoros értelmében - álmai fiúja, kezd összeállni a kép, ám ugyanakkor minden összezavarodik. Feltűnik ugyanis egy másik srác, Tucker, akinek szemlátomást Clara emberi vonásai tetszenek. Ahogy Clara próbál kiigazodni az érthetetlenné vált világban, addig nem sejtett veszélyek mellett olyan döntési kényszerekkel is szembesül, amelyekről nem is hitte volna, hogy bekövetkeznek az életében - őszinteség és színlelés, szerelem és kötelesség, jó és rossz között kell választania. Végre a látomásából ismert tűz is föllobban, de vajon Clara készen áll-e, hogy vállalja a sorsát? Az Angyalsors megindító mese szerelemről és sorsról, egy lány vívódásáról, hogy a szabályokat kövesse vagy inkább a szívére hallgasson. A regény egy trilógia első része, amely már az egész világon nagy sikert aratott. A második kötet 2012 őszén fog megjelenni.
Ez a könyv konkrétan, ugyanis amikor még elkezdtem a gimit (na az sem most volt) akkor találtam rá és miatta indultam el a könyvmolyok útján. Akkoriban faltam és imádtam minden sorát, végigizgultam és amint vége lett azonnal vettem a kezembe a folytatást, mindezt úgy, hogy előtte egyáltalán nem szerettem olvasni.
Így újraolvasva viszont azt kell mondanom nem ugyanazt az élményt adta nekem!
Pontosan ezért féltem elolvasni ezt a könyvet, mert attól tartottam az egyik legjobb élményemet fogom magamnak tönkre tenni, hiszen azóta eltelt egy jó pár idő és a stílusom is nagyon sokat alakult, éppen ezért attól tartottam egy számomra régi kedvenc újraolvasása teljesen más élményt fog adni és esetleg már nem fog számomra annyit jelenteni. Így újraolvasva viszont azt kell mondanom, nem ugyanazt az élményt adta nekem!
Az Angyalsors története alapvetően még mindig hordozza azt a különleges, kissé misztikus hangulatot, ami miatt annak idején annyira magával ragadott. Az angyalos tematika, a sors, az elrendeltetés és a szabad akarat kérdései mind izgalmas alapot adnak a történetnek, és ezek azok az elemek, amelyek miatt ma is azt mondom, hogy ez a könyv nem rossz – egyszerűen csak már nem nekem szól úgy, mint régen. Akkoriban minden új volt, különleges és lenyűgöző, ma viszont sokkal inkább látom a sablonokat, az előre kiszámítható fordulatokat és azokat a megoldásokat, amelyek fiatalabb fejjel még nem tűntek fel.
A cselekmény tempója például kifejezetten lassúnak érződött számomra. Míg régen ezt inkább építkezésnek, hangulatteremtésnek éltem meg, most többször azon kaptam magam, hogy türelmetlenül várom, mikor történik végre valami igazán jelentős. Sok jelenet túl hosszúnak, elnyújtottnak hatott, és voltak részek, amelyeknél azt éreztem, hogy könnyedén meg lehetett volna húzni a szöveget anélkül, hogy bármit veszítene az élményből. Ez különösen feltűnő volt a könyv első felében, ahol a történet csak nagyon lassan lendül be.
A világfelépítés továbbra is érdekes, de nem mondanám igazán mélynek vagy kidolgozottnak. Az angyalokkal kapcsolatos szabályok, a hierarchia és a háttérinformációk sokszor inkább csak érintőlegesen jelennek meg, és bár ez a titokzatosság régen izgalmasnak tűnt, most inkább hiányérzetet keltett bennem. Többször is azt éreztem, hogy a történet rengeteg lehetőséget rejt magában, de ezek közül csak keveset használ ki igazán. A hangsúly sokkal inkább az érzelmi vonalon van, ami önmagában nem probléma, de így a fantasy vonal kissé háttérbe szorul.
A romantikus szál még mindig központi szerepet játszik, és bár ez annak idején teljesen levett a lábamról, most már jóval kritikusabban szemléltem.