Addie LaRue láthatatlan élete

Nem volt az esetem. Nem volt olvashatatlan, de engem nem fogott meg.

Megértem akinek ez tetszett, mert nagyon szépen megírt könyv, még a történet önmagában is jó, de engem olvasói "válságba" tett, iszonyat lassan haladtam vele, konkrétan 20 napig olvastam, míg máskor ennyi idő alatt 4-6 könyv leszokott csúszni. Minden nap olvastam belőle, lett is volna időm, kedvem, de egyszerűen ANNYIRA túl van írva, hogy az első kétszáz oldalnál azt vettem észre, hogy 1-2 oldal után már inkább Candy Crushozok a telefonomon, az utolsó száz oldalt pedig úgy olvastam, hogy kb. minden második bekezdést csak és így is teljesen érthető volt a sztori. (De aztán lehet, hogy csak én vagyok valami ADHD final boss ehhez.)

Lehet, hogy ez direkt írói eszköz volt. Hogy érezzük 300 év minden egyes napja milyen lassan csörgedezik, főleg ha egyedül van az ember. De sajnos mire eljutottam oda, hogy tényleg elindult a történet, nekem csak elvette a kedvem az egésztől. Szép történet lehetett volna ez szerelemről, magányról, művészetről, lehettek volna benne komolyabb filozófiai kérdések (idő lett volna kifejteni ezeket...), de lényegében annyi történt, hogy Addie kóborolt, napi betevőt szerzett, alvóhelyet szerzett, valakinek a szeretője lett, azt megihlette, csinált valami művet róla, és ez különböző helyszíneken és történelmi settingekben (amik amúgy szintén nagyon uncsin voltak ábrázolva...).

Henry részei érdekesebbek voltak, ott jobb is volt az ütemezés, izgalmasabb is volt az ő átka számomra, aztán mikor Addieval volt, vagy Addie része jött, akkor megint unalmas lett az egész (pedig ugye a vége: [spoiler] hogy pont, hogy Addie életéből lesz a könyv, mert mennyire izgalmas - de igazából a témán túl, meg az átkon túl, semmi izgalmas nem volt benne, még a tettei se voltak azok, pedig ha engem elfelejtenének, amint szem elől kerülök, biztos nagyobb ügyekbe vágnám a fejszém [/spoiler]).

Luc persze, leírás alapján lehetne számomra szimpatikus antihős karakter, de őszintén még ő is viszonylag unalmasan lett beleírva, vagy tényleg csak Addie miatt volt ő is az ([spoiler] komolyan egy mindenható entitás mit eszik egy Addie féle lányon, hiába becsvágy, uralkodni vágyás, stb.[/spoiler]). Az tetszett, hogy Addie lényegében magának formálta Lucot, tetszettek a sorsszerű dolgok a történetben, de az nem, hogy nagyon ravasznak és fondorlatosnak lett leírva Addie azzal, hogy múzsaként mégis nyomot hagy a világon, pedig igazából tényleg nem éreztem, hogy meglenne ehhez a kisugárzása, vagy személyisége, azon túl, hogy van hét darab szeplő az arcán, és ettől minden művész eldobja az agyát.

Szóval jobban tetszett volna ha előbb beindul a történet, Addienek több személyisége lett volna, nem lett volna ennyire túl írva, és a többi karakter is kicsit többdimenziósabb lett volna. Így sajnos csak átküzdöttem magam rajta.