A szentivánéji álom

Lehet nem én vagyok a megfelelő ember arra, hogy értékeljem ezt a művet.
Nem büszkélkedhetem azzal, hogy láttam volna színpadon, így csak az olvasott műre tudok hagyatkozni. A mű pedig engem személy szerint elbűvölt. (Bár másképp, mint a Rómeó és Júlia!) Egyszerűen imádtam ahogy a valóság és a képzelet világa keveredett benne. S talán nem is tűnik furcsának, hogy a képzeletbeli lények (tündérek) valahogy jobban megfogtak.
Oberon és Titánia kisded vitája az indiai fiún éppúgy mulattatott, mint az hogy Zuboly mindig az ellenkező szót használja arra, amit ki akar fejezni! :D
A mesterek által színre vitt színdarabnál pedig valahogy mintha visszaugrott volna Shakespeare a Rómeó és Júliához. (Megint az a végzetes szerelem.)
Nekem kifejezetten tetszett, mások meg ítéljék meg maguk ezt az alkotást!

Érdekes, egész életemben megbolondultam Shakespearetől. A Rómeó és Júlia katasztrofális, a Hamlet miatt pedig az asztalba ütöttem a fejemet (bár ott pár részletet legalább kiírtam magamnak).
Nem vagyok rá büszke, de egészen eddig úgy voltam, hogy ha nem adnak fel tőle több művet, akkor nem olvasom tovább a drámáit.
Aztán feladták ezt. Én pedig élveztem. Bőszen jegyzeteltem és aláhúztam a kedvenc részeimet. És nem, egyáltalán nem vártam a végét.
Szóval lehet, hogy ezentúl mégsem leszünk haragban Shakespearerel. (Amihez hozzátartozik az is, hogy az Ulyssesben sokat emlegették, amitől megjött hozzá a kedvem).