Nemrégiben még csóró egyetemista voltam. Most meg úgy tűnik, hogy én vagyok a Fényhozó, akinek az a sorsa, hogy a démonvilág királynőjeként uralkodjon. Egy riválisom is akad: Orion, a Káosz Ura. Bonyolítja a dolgokat, hogy teljesen odavagyunk egymás testéért. Annak ellenére is, hogy ő megesküdött, hogy meg fog ölni engem. Végső soron mindketten ugyanazt akarjuk: a koronát. Ám a vasakaratok csatájában csak egyikünk maradhat talpon.
Bevallom, hogy először megijedtem a méretétől, mivel elég vékonyka kötetről van szó, de szerencsére elég tartalmasra sikeredett.
Nagyon nagyon nehéz úgy írni a könyvről, hogy ne áruljak el mindent.
Folyamatos pörgés jellemezte a cselekményt, nem volt üres járat benne. Új helyszínekkel ismerkedhettünk meg, új emberek, lények tűntek fel a színen, akik nem mindig voltak barátságosak.
A főszereplőkről új, izgalmas, de borzasztóan szomorú dolgok derültek ki.
A Rowan-nel kapcsolatosakat sejtettem, hogy valami hasonlóra fog kifutni, ám az Orionnal kapcsolatosakat…a szívem szakadt meg azért a kisfiúért, aki volt.
A kémia kettejük között…, na az forró volt!
Sokkal magasabb fokon égett, mint az előző részben.
Mind a karakter nagy fejlődésen ment át, a lány pedig kifejezetten hatalmas utat tett meg az első rész befejezése óta.
(Az összefoglaló a könyv elején nagyon tetszett, borzasztóan hasznos volt.)
A befejezés megint olyanra sikeredett, hogy az államat keresni kellett a földön.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat