New York Times Bestseller Sunday Times Bestseller "Az ember el akar bújni az élet dolgai elől, hogy folyamatosan csak ezt olvassa" - Elizabeth Day "Csodálatos debütálás. Minden megvan benne, hogy klasszikussá váljon" - Sarah Winman Angliában, 1928-ban a robajló hullámok egy éjjel bálnát sodortak a partra. Amit a tenger partra vet, az törvény szerint a király tulajdona, de a tizenkét éves árva, Cristabel Seagrave ezt másként gondolja. Csatlakozik hozzá két Digby és Flossie, akikkel együtt nő fel, illetve egy festőművész, aki látogatóban éppen náluk időzik - együtt alapítanak színházat a csontváz bordakosarában. A Bálnacsont színház lesz az a hely, ahol Cristabel menedékre lel erélytelen nevelőszülei és a bántóan éles házitanítók elől, az a hely, ahol a képzelete bármit életre hívhat. Miközben Cristabel erős akaratú fiatal nővé cseperedik, Angliát apránként maga alá gyűrik a második világháború borzalmai. Digby és ő is brit titkosügynökök lesznek, külön-külön küldetéseken vesznek rész Franciaországban, amelyet a nácik uralmuk alá hajtottak - mint kiderül, voltaképpen ügynöknek lenni sem más, mint színházi alakítás, csak éppen veszélyesebb, ráadásul azzal fenyeget, hogy szétszakítja a családi kötelékeket. "Nagyszabású történet, érzékeny stílusban elmesélve." - Guardian "A Bálnacsont színház észbontóan jó... Quinn képzelőereje és kalandvágyó szelleme olyan örömet okoz, amelyet mindenkinek érdemes átélnie." - New York Times Joanna Quinn Londonban született, és Dorsetben, Anglia délnyugati részén nőtt fel - ahol a Bálnacsont színház is játszódik. Dolgozott újságíróként és jótékonysági projekteken. Novellái többek között a White Reviewban és a Comma Pressben jelentek meg. Jelenleg is Dorsetben él, egy tengerparti faluban, és kreatív írást tanít.
Joanna Quinn első regénye A bálnacsont színház és nagyon jó kritikákat kapott, sőt még a közönség is szerette, hiszen a GoodReads olvasói is szilárdan 4-felett tartották az értékelések átlagát. Ráadásul a fülszöveg egy családregényt ígért, amolyan régi vágású nagy ívűt ami több évtizedet fog át. Kicsit elbizonytalanodtam, amikor megkaptam a kötetet és súlyosnak tűnt az apró betűs 592 oldal de pont kifogtam augusztus elején a rossz időt a Balaton parton és bizony két és fél nap alatt lecsúszott a regény. S nem azért, mert nem volt más dolgom, hanem mert annyira magával ragadott és élvezettel követtem a főszereplők sorsát.
1928-ban egy hatalmas bálnát sodor a dorseti partokra a tenger és az első aki megtalálja, s kijelenti, hogy az övé a 12 éves Christabel, aki a közeli udvarházban, Chilcombe-ban él féltestvérével Flossie-val és unokatestvérével, Digby-vel. A gyerekek nagyon összetartóak, pedig igencsak bonyolult viszonyok vannak közöttük: Christabel anya nélkül nőtt fel, majd az apját is elveszíti, s bár már három éves korától szeretné, ha lenne egy öccse, aki amúgy se jönne rosszul az örökösödés miatt, végül Digbyben megtalálja akit mindig is várt. Ő az a harcos, önálló, született vezető akit mindig követnek a fiatalabb gyerekek: hárman leginkább szabadon vannak engedve a birtokon, többet tanulnak szolgálóktól meg kihallgatott beszélgetésekből, mint a nevelőiktől. Otthonukban igazi bohém élet folyik, színes egyéniségek látogatnak el Chilcombe-ba, közülük is legizgalmasabb az orosz emigráns festő, Taras aki vad gyerekeivel és különböző szeretőivel hosszasan a birtokon marad és segít létrehozni a bálnacsont színházat, a megmaradt bordákból. Christabel a testvéreivel és mindenféle segítőkkel rendszeresen állít színpadra klasszikusokat elképesztő fantáziával a két világháború közötti években. Mikor Anglia belép a háborúba, a Seagrave gyerekek kiveszik részüket a harcokból, a maguk vérmérséklete szerint: Christabelt titokzatos küldetéssel ledobják Franciaországba, Digby megjárja Dunquerq-t majd kém lesz, Flossie pedig belép a mezőgazdasági hadtestbe, s a bálna bordái között krumplikat termel. S természetesen ezek a viharos évek sok küzdelmet és tragédiát is magukban hordoznak.
Mint mondtam, egyszerűen már az elejétől magával ragadott Christabel karaktere akivel 3 éves korában találkozunk, Joanna Quinn annyira erős atmoszférát tudott teremteni. Kimondottan élvezetes volt megismerkedni a vidéki úri házak életével, s a rengeteg izgalmas karakterrel, akik megfordulnak a falai között. Akár csak egy szobalányról van szó, Maude-ról akinek végigkövethetjük az életét aki türelmes volt és kivárt, mire megkapta amire gyerekkorától áhítozott, vagy az amerikai, új pénzes költőről, aki kimondottan kontrasztként van jelen a dekadens angol középosztály tagjai között, ahol megtalálható a haszontalan örökös épp úgy, mint a magas rangú tiszt. Igazából végigkövethetjük, hogy miként omlik teljesen össze a két világháború között az angol osztályrendszer, de mindezt roppant elbűvölő módon mutatja be a szerző. Ráadásul a leírások majd minden érzékszervünkre hatnak: legyen szó a sós tengeri szélről vagy a felszolgált különös ételekről, olyan mintha magunk is ott csapatnánk a spicces piknikeken ezzel a társasággal a dorseti tengerparton. Itt-ott nagyon jó érzékkel napló és levélrészleteket kapunk, vagy éppen scrapbook szerű újságcikk kivágásokat, versrészleteket de még Maude kalandjaiba is betekinthetünk. S mindez nagyon organikusan van a történetben és egyáltalán nem erőltetett. Az egészet pedig összefogja az öntörvényű, határozott Christabel akinek a jelleme és kalandjai igazi nagy elődöket idéznek: Jo Marsh-t vagy éppen Antigonét.
Amennyire magával ragadó és olvasmányos volt az első harmada a regénynek, igazából kicsit nehezebben csúszott pont a kalandos világháborús rész, de ennek lehet az is az oka, hogy néhány motívum visszaköszönt nemrég forgatott könyvekből (Rózsa kód, Kedves Mrs. Bird). Nagyon megfogott viszont Flossie története, aki végül megtalálta, hogyan tudja hasznosítani a birtokot a háború idején.
Ha a történetet nézzük, talán lehetett volna itt-ott megnyirbálni pár részletet, de a stílus miatt egyáltalán nem bántam ezt a hatalmas tablót és társaságot, amellyel A bálnacsont színház lapjain tarthattam.