Vespertine – Holtak tisztítója

Fantasy rajongóként mindig izgalmas új világokba fejest ugrani, és a Holtak tisztítója pont azt a sötét, magával ragadó atmoszférát hozta, amit egy jó dark fantasytől elvár az ember. Kezdjük ott, hogy a könyv hangulata elképesztő. Nem a tipikus báltermes vagy udvari intrikákra épülő történetet kapjuk, hanem egy nagyon finoman kidolgozott, kolostori, gótikus és vallásos misztikummal átszőtt környezetet. Az egész szellemes-relikviás mágiarendszer hihetetlenül kreatív. A szerző nem rág mindent a szánkba, pont annyi információt csepegtet, hogy az ember azonnal megértse a szabályokat, de végig érezze a világ mélységét és a háttérben húzódó ősi veszélyt.
A történet legnagyobb aduásza viszont egyértelműen Artemisia és a belé költözött ősi szellem, a visszajáró kapcsolata. Artemisia egyáltalán nem a klasszikus, magabiztos, mindent könnyedén túlélő főhősnő. Komoly múltbeli sebeket hordoz, nehezen kapcsolódik másokhoz, a szorongásai és a bezárkózása miatt pedig egy nagyon hús-vér, sebezhető karakter, akivel könnyű együtt érezni. A visszajáróval való állandó, cinikus adok-kapok párbeszédeik pedig zseniálisak! Ez a kényszerű szövetség, a folyamatos fekete humor és a kettőjük közt lassan épülő, furcsa bizalom adja a könyv igazi szívét. Kifejezetten jó volt látni, hogy a fókusz végig a karakterfejlődésen, a túlélésen és ezen a különleges köteléken marad.
A cselekmény végig pörög, nincsenek benne felesleges üresjáratok, a politikai-vallási szálak pedig pont annyi csavart visznek bele, hogy ne lehessen letenni. Ha szereted a sötétebb tónusú, karakterközpontú fantasykat, ahol a humor és a dráma tökéletes egyensúlyban van, ezt a könyvet mindenképp érdemes kézbe venni.

Dolores anya a történet abszolút legmenőbb és legkeményebb karaktere, akinek a puszta jelenléte előtt még a betegek is reflexből a falhoz lapulnak, a visszajáró holtak pedig szó szerint rettegnek tőle! Ő nem egy finomkodó apáca: egy hihetetlenül éles eszű, tekintélyt parancsoló vezető, aki ha kell, a legkisebb zavarodottság nélkül, lazán küldi el a csudába a pökhendi papokat is. Zseniális és borzasztóan vicces karakter, aki a szigorú álarc mögött egy megingathatatlan, védelmező erőt képvisel ebben a sötét világban. Imádnivaló minden egyes mozzanata!

Imádtam, imádtam, imádtam!
Számomra abszolút hozta ezt a gótikus kicsit középkori hangulatot, amelytől meg-meg borzontam hiszen szellemekről és holtakról szól.
Artemisia és a visszajáró kapcsolata vitte végig az egész történetet és számomra ennél nem is kellett több.
Annyira olvastam volna még, számomra a visszajáró a kedvenc az egész történetben. Belőle nem kaptam még eléggett és simán olvasnék még vagy három négy között róluk.