Vaják V. - The Witcher - Tűzkeresztség

Egyszerűen visz. Sok benne az idegen név, vagy szó, de zseniális az egész sorozatban az, hogy a suttyók, és a tanultak párbeszéde hogyan van megírva.

Az előző két kötethez képest, sokkal jobban tetszett, a rengeteg „de” ellenére.
Milva és Regis karaktere elvitte a hátán az egész könyvet. Regisnél persze hamarabb érződött, hogy ki ő, minhogy Geraltéknak leesett volna, Milva titka viszont egész jól leplezve volt. Bármennyire is szerethetőek és erősek, Geralt, Ciri és Yennefer konkrétan hiányzott. Ciri vajmi keveset serepelt, Yen mégkevesebbet, Geralt meg kb szobanövény szinten áll a szememben. A könyv végén jöttem rá, hogy szerintem összességében lassan 1000 oldala nem harcolt vajákjellel az emberünk. 3 könyv óta olvashatjuk, hogy vaják, de ezt ezért nem öli, azt azért, amazt megint valami másért, a háború meg nem az ő dolga… De végre megmozdultak az ujjai és Vaják jelet formált, és én nagyon boldog voltam. Amíg megint boxzsáknak nem használták, de ezt meg kezdjük megszokni.
Bár sok mindennel tudnék kötekedni, történetileg, karakterfejlődésileg, cselekmyénvezetésigel,szerkesztésileg…. De egy dolog elvitathatatlan. Az utóbbi heteim nem életem fénypontja, de ebbe a világba minden rossz pillanatomban el tudok menekülni, és teszi a dolgát a könyv: megvéd a hétköznapok borzalmaival szemben. Mintha Brokilon driádjai az én lelkemet is gyógyítanák, és ezért hálás vagyok ennek a sorozatnak. :)

Nem igazán fogott meg ez a könyv. Itt-ott lassú a cselekmény.