Tomie

Tomie egy succubus-szerű lény, de nála nem a testiség a cél, hanem a hatalom. Bármire képesek érte, akkora hatalmat szerez a férfiak felett, hogy végül eszüket vesztve másra sem vágynak, csak feldarabolni, bekebelezni, birtokolni őt.
Tomieban minden férfi valahol a saját vágyainak kivetülését látja - az anyát, a szeretőt, a státusz szimbólumot, a gyermeket. Nem tudni honnét jött, ki ő. Fejezetről fejezte egyre többet tudunk meg róla, de a könyv végére számtalan kérdés marad válasz nélkül.
Engem valamiért Pennywise-ra emlékeztet (megismerhetetlen, ősi erők, akiknek nincs emberi moráljuk vagy jó tulajdonságuk; ők a bennünk élő, pusztító belső káosz katalizátorai), de Tomie nem a gyermekkori félelemből, hanem a felnőttek legmélyebb, legbetegebb, elfojtott vágyaiból táplálkozik. Nincs igazi személyisége, csak a saját nárcizmusunkat, hibáinkat, hiúságunkat tükrözi vissza.
Emellett valahol a kollektív férfi bűntudat és a nők elleni erőszak metaforája, mely sosem tűnik el. Tomie minden gyilkosság után burjánzik, minden egyes vércseppből, levágott ujjból újabb gyilkosság születik. A bántalmazás traumáját nem lehet eltemetni, vírusként terjed tovább. De nem kell félteni, Tomie önmaga a legnagyobb szörnyeteg az egész mű során.

Vizuálisan nekem tetszett. Látni, hogy az első és utolsó fejezet között 24 év telt el, folyamatosan fejlődött az író, egyre erősebb, kidolgozottabb lett a testhorror.