Throne of Glass – Üvegtrón (Üvegtrón 1.) Különleges éldekorált kiadás

Féltem belevágni, mert úgy voltam vele, hogy vagy nagyon imádni fogom, és akkor végig kell darálnom az egész sorozatot. Vagy utálni fogom ezt a majdnem mindenki által felhypeolt könyvet. Nem olvastam még semmit Sarah J Maastől.

És egyelőre nem is fogok többet. Lehet egyszer folytatom majd ezt a sorozatot, de... nekem ez 3 csillag, és csak azért, mert figyelembe vettem, hogy az írónő milyen fiatal volt, mikor írta.

A történet nekem sokáig nagyon vontatott volt. Ezek a próbák a palotában nem igazán voltak izgalmasak, az egész olyan körülményeskedő volt. Nem igazán láttam értelmét, azon kívül, hogy Celaenának kell egy is kis időt eltöltenie az udvarban, hogy megismerje Doriant és Chaolt. Meg a hercegnőt. De úgy érzem, hogy mind a világépítésben, mind a mágiarendszerben annyira a felszín felszínét kapargattuk végig, hogy esélye sem volt igazán berántania, nem keltette fel az érdeklődésemet.

Karakterek terén éreztem viszont a leggyengébbnek a könyvet, sajnálom. Egyrészt a gonosz mellékszereplők nagyon egydimenziósak. A jók közül a hercegnő volt érdekes egyedül nekem. A többi, Celaenával szimpatizáló bajnok teljesen jelentéktelen volt. A fő karakterek pedig...
Kezdjük a fiúkkal. Két ilyen töketlent, már bocsi 😅 Dorian herceg egy csomószor csak félve kussol, alig mer ellentmondani apjának, és ahhoz képest, hogy elvileg egy csomó ágyasa volt, úgy pirulgat Celaena társaságában, mint valami szűzleány. Chaolt sokáig bírtam, de mikor elkezdi kedvelni Celaenát, onnantól kezdve szintén felveszi a puhap*cs karaktert. A végére tetőzött nálam ez, mikor is a királyi testőrség kapitánya átesik élete első gyilkosságán (amúgy ezt hogy...? Hogy a pékbe lett a kapitány így? Mindegy.), és ez bizony lelki törést okoz neki, és legalább két oldalon keresztül vekeng ezen. Egy katona, aki rosszul érint az, hogy megölt egy gonosz. Milyen... kellemetlen.

És Celaena. Számomra elviselhetetlen volt. Tipikus példa arra, hogy a főhősnek nincs valójában egy megírt jelleme, hanem mindig az eseményekhez igazítja az író. Ha kell, akkor Celaena egy overpowered, könyörtelen gyilkos. Aztán érzékeny, lelkizős. Aztán szemétkedő, flörtölős. Aztán elhányja magát, mikor újra sebezhetőnek kell lennie. Ha úgy van rá szükség, akkor túllép azon a fájdalmon, hogy nekicsapódik egy toronynak... de később halálra válva fetreng a menstruációs görcsei miatt. Tud zongorázni, mert kell egy rész, mikor a zenével érzelgősködhet. Persze könyvmoly is, meg olyan nyelvet is tud, amit kb senki más a palotából.
De! Biliárdozni bezzeg nem tud, csakis azért, hogy Dorian, intim közelségbe kerülve hozzá, tanítgathassa. Celaena annyi minden, hogy igazából semmi, semmi kapaszkodó nincs a karakterében. Mindig az adott eseményhez igazodik a jelleme.

Szóval jó, hogy ránéztem erre a sorozatra, de egyelőre parlagon marad. Lehet a további részek jobbak, nem tudom, de úgy érzem, nekem túl "ifjúsági" volt ez a regény.

Imádtam! 🗡️

jöhet a kövi...