The Simple Wild – Az egyszerű Vadon

Annyira gyorsan megszerettem a történetet. Az első oldalaktól magával ragadott, és ahogy haladtam előre, egyre inkább azt éreztem, hogy nem akarom, hogy vége legyen. Annyira könnyedén, mégis annyira mélyen be tudta lopni magát a szívembe.
A történet alapja egyszerűnek tűnik: egy teljesen más világból érkező lány kénytelen kiszakadni a megszokott életéből, és egy olyan helyen találja magát, ahol a természet, az emberek és az élet ritmusa egészen más szabályok szerint működik. Ez azonban sokkal több egy romantikus történetnél. Szól az önismeretről, a komfortzónából való kilépésről, az előítéletekről, és arról, hogy néha éppen ott találunk otthonra, ahol a legkevésbé számítunk rá.
A szereplők egyszerűen fantasztikusak voltak. Imádtam a köztük lévő dinamikát, a csipkelődéseket, a szóváltásokat és azt, ahogy kapcsolatuk fokozatosan fejlődött. Semmi sem tűnt erőltetettnek; minden pillanat természetesen épült egymásra, ezért annyira könnyű volt velük együtt nevetni, izgulni és beleszeretni ebbe a világba. Pont az ilyen karakterek miatt olyan nehéz elbúcsúzni egy könyvtől.
Külön szerettem, hogy ennek a regénynek is végig volt egy hihetetlenül jó lendülete. Egyetlen percig sem éreztem azt, hogy leülne a történet vagy unatkoznék. Folyamatosan vitt magával, mégsem kapkodott, hagyta kibontakozni a szereplőket és a kapcsolatokat. Az egész olvasásnak volt egy megmagyarázhatatlanul otthonos hangulata, amitől mindig alig vártam, hogy újra kézbe vehessem. A természetközeli környezet csak még különlegesebbé tette az egészet. Szinte érezni lehetett a friss levegőt, a vadont és azt a nyugalmat, ami átjárta a történetet. Nagyon ritkán sikerül egy írónak úgy megteremteni egy hely atmoszféráját, hogy az olvasó is úgy érezze, mintha ott lenne, itt viszont ez tökéletesen működött.
Egyszerre volt vicces, megható, romantikus és lélekmelengető. Az a fajta könyv, ami mosolyt csal az ember arcára, és a végére egy kicsit fáj becsukni, mert szívesen maradna még ebben a világban néhány száz oldallal tovább. Na meg nagyon fájdalmas, amikor a Tesco parkolóban zokogsz a könyv végén…
Nálam egyértelműen ez is az idei kedvencek közé került. Nagyon a szívemhez nőtt, és biztos vagyok benne, hogy egyszer még vissza fogok térni hozzá, egy könyv szünet és jöhet a következő rész! Az ilyen történetek emlékeztetnek arra, hogy néha a legegyszerűbbnek tűnő könyvek hagyják a legmélyebb nyomot az emberben.

2026 POV:

Még mindig nagyon kedves a szívemnek ez a könyv. Calla karakterén keresztül is mélyen tudom megélni a történet eseményeit a boldog, marakodó pillanatokról egészen a legborúsabb jelenetekig. Nevettem és sírtam. Egyben tartott, összetört majd újból kezet nyújtott, hogy összeszedje a darabkáimat.

.—.—.—.—.—.—.—.—.—.—.—.—.—.—.—.—.

2021 POV:
Egyszerűen nem tudom mi van az idei rubin pöttyös könyvekkel, vagy úgy általánosságba véve az én lelki világommal, de teljes mértékben be tudnak kebelezni, még a ház felújítása közben lopott perceket is a könyv univerzumában tudom megélni.

Maga a borító, a könyv címe, fülszövege azonnal magával ragadott, mikor megláttam a KMK megjelenésre várva fülecskéje alatt.
Calla Fletcher a Torontoi nyüzsgő életéből nagyon hamar a rideg, de annál lenyűgözőbb Alaszkai Vadonba találja magát egy telefonhívást követően. Tipikusan a jó élethez szokott, kényelmes, egy igazi városi mókuskerék mindennapjaiban élő nőt ismerhetünk meg. Bár főhősünk története igazán kellemetlen szituációval nyitja meg a könyvet, számomra felpezsdítő volt olvasni Calla személyiségében bekövetkezett változásokat. Eleinte picit bosszantottak az anyagi megnyilvánulásai, vagy ahogy a szülőföldjéhez viszonyult, ezeket a tulajdonságokat viszont szépen sorjában elhagyta, mikor megismerte a szexi Jetit, azaz Jonaht. Imádtam az első perctől kezdve az utolsóig, ami közöttük volt!

Az alaptörténet, ami miatt Calla kilépett a mókuskerékből, az utolsó oldalig szorította szívemet. Idén ezek a rubin pöttyös könyvek idegborzolóan tudják előcsalogatni az érzékeny énemet, és nem Az egyszerű vadon volt az első, ahol zsebkendő után kellett nyúlnom. Egek, Wren Fletcher karaktere épp annyira a hatalmába tudott keríteni, ahogy a lányáé. Éreztem közöttük az évek alatt kialakult távolságot, amit napról napra igyekeztek maguk mögött hagyni. A könyv utolsó fejezetei épp emiatt számomra a legnehezebbek lettek.