The River Has Roots

„A nyelvtan a nyelv bűvölete: varázslat a szavakkal. Hiszen mi más lenne a mágia, mint változás előidézése a világban? Mi más lenne a ragozás, mint átalakulás – egy dolog átalakítása egy másikká?”

Ha belevágtok, ne egy pörgős fantasyra számítsatok, hanem egy lassú sodrású, lírai, metaforákkal átszőtt mesére. Mindössze 107 oldal, mégis több gondolatot sűrít magába, mint sok ötszáz oldalas regény.

Az elején nehezen találtam meg benne a kapaszkodót, mert nagyon elvontnak éreztem. Életemben 1 könyvet hagytam eddig félbe és az a szerző másik műve volt. Így az elején úgy voltam, hogy na… ez is hasonló sorsra jut. Aztán egyszer csak minden összeállt, és teljesen beszippantott.

Ez a történet két testvérről szól, de valójában a családról, a gyászról, a gyökereinkről, az emlékezésről és a történetek erejéről mesél. A népmesék, balladák és a zene végig átszövik a regényt, ettől pedig egészen varázslatos hangulata lesz.

A legkülönlegesebb számomra mégis az volt, hogy itt a nyelv maga a mágia. A neveknek erejük van, a dalok utakat nyitnak, az ígéretek alakítják a valóságot, a nyelvtan pedig teremtő erővé válik. Emellett a fordítás is fontos szerepet kap: nem egyszerűen szavak átültetéséről szól, hanem arról, hogyan őrzünk meg jelentéseket, emlékeket és kultúrákat.

Ha eltűnne a nyelvtan, csak különálló szavak maradnának. Ahogy kapcsolat nélkül is csak különálló emberek lennénk. Ezért amikor Esther és Ysabel együtt énekelnek, nem egyszerűen varázsolnak, hanem újra összekapcsolják azt, ami szétesett. Talán ezért éreztem úgy a végére, hogy a nyelvtan sokkal több, mint egy ötletes mágiarendszer. Nem a nyelvészetről szól, hanem arról, mi tart össze bennünket: a szavaink, a történeteink, az emlékeink, a dalaink és a kapcsolataink. Ha ezek megszakadnak, mi is szétesünk. Ha pedig újra összekapcsolódnak, akkor – a könyv logikája szerint – még a halál sem feltétlenül az utolsó szó.

A köszönetnyilvánítás után pedig még jobban felértékelődött bennem ez a történet.

Nem könnyű olvasmány, de különleges. Néhány dolog homályos maradt számomra, rövidnek is éreztem, de lehet, hogy pont ettől lesz nagyobb hatással az emberre, hisz utána napokkal később is a történeten gondolkodik. Kevés könyv emlékeztetett ennyire arra, hogy a szavak nemcsak elmesélnek egy történetet, hanem formálják azt is, ahogyan a világot látjuk.