Te szent kék!

Persze a 19. század párizsi művészvilágának szórakoztató módon történő lefestése önmagában egy nagyszerű regény lett volna Moore tollforma ecsetéből, de nem meglepő módon ő ennél többet akart. Vajon vászna elbírja koncepcióját?

Az ember azt hinné, a színek palettája mindig is a művészek rendelkezésére álltak, ritkán gondol bele a kikeverésük mennyi munkával járt a történelem folyamán, és a beszerzésük nem volt annyira hétköznapi. Moore szerencsére nem fárasztja az olvasót a művészettörténetnek ezen összetett és sokszor nehezen értelmezhető ágával, ahol a geológia, optika és kémia találkozásából lesz a kék. Inkább egyfajta útravalóként szolgál a plusz információkkal, amik a regény érzelmezését is segítik, és nem csak egy halom érdekesség, amivel a történetet felduzzasztja.

A kék szín annyira természetesnek hat, és olyan sok asszociációt teremt, amit a szerző be is mutat a kötet elején, de rá is világít: szakrális szerepe is lett ritkaságából fakadóan. Pontosabban az ultramarin árnyalatnak, ami a könyv igazi főszereplője. A kék szín misztériumából kiindulva egy a szerzőre annyira jellemzően humoros, történelmi urban fantasyt alkotott, ahol a kiinduló pont Vincent van Gogh halála, és a kortársainak reakciója, majd azoknak belekeveredése a "Sacre Bleu" rejtelmeibe.

Lucien Lessard mint pék, igen hasznos szerepet tölt be a montmartrei lakosok életében, de vajon festőként lesz-e haszna? Vagy egyáltalán képes lesz, hogy azzá válljon? Gyermekkora óta az apjának hála művészek körül lődörgött, és életreszóló barátságokat ápolhatott velük, köztük a könyv másik főszereplőjével az igen kicsony termetű de annál nagyobb személyű Henri de Toulouse-Lautrecel. Kettejük dialógusai és jelenetei hozzák a moore-i humor savaborsát, de mégsem a művészek félvilági léhaságai és festészetelméleti okoskodásai a könyv lelke, és nem is a Színember illetve Bleunak az ármánykodásai, hanem Lucien kisfiúkori emlékei.

Moore gyerek karakerei, akik a világot éppen felfedezik mindig kiemelkedően szórakoztatóak. A szerző kamaszos viszonya a szexualitáshoz és a humorhoz, az ilyen figurákból jön elő a legjobban: nem véletlen Biff az egyik legjobb könyve a szerzőnek. Sajnos a regénynek csak csekély részét képviseli Lucien gyermekkora.

Persze nem létezhet művészetről szóló történet nagyhatású múzsáról, és ebben az esetben "mindenki" múzsája jelenik meg, akinek eredettörténete és célja a Színemberrel borzasztóan túlbonyolítottá teszi a könnyed hangulatú Te szent kéket!. A szenvedélyből fakadó áldozat a halhatatlanságot teremtő művészethez itt szószerint értendő.

Pompás és váratlan ötlet, hogy a szöveget a könyvben megjelenő alkotók az adott jelenethez illő, avagy szóbahozott festményeik, önarcképeik szakítják meg. gyönyörű lenne ebből a kötetből egy nagy alakú, színes változat! Az eredeti borító pedig meseszép. Világos az Agave következetesen, hasonló stílusban adja ki Moore könyveit, de itt bátran szakíthattak volna a hagyománnyal.

Moore nagy fába vágta a fejszéjét: több idősíkon játszódó, a művészetet misztifizáló művészettörténeti regény. Rengeteg szereplővel, titkokkal, ármánykodással és a kötelező szerelmi szállal, amit csak ez a szerző tud újra és újra ugyanannyira meghatóan bemutatni. Bár a fa kivágva, a fejsze is csorba lett: hiába a megszokott humor, a váratlan csavarok és a nagyszerű alapötlet, maga a "Sacre Bleu" misztériumának nem a megoldása lett nyögvenyelős, hanem annak az értelme, és az elmesélése. Hol szájbarágós, hol fátyolosan rejtélyes.

De ami állandó, és ez a legjobb: az érdeklődés fenntartása, és a füligérő mosoly. Bár ebben semmi humoros, de az olvasó Szűz Mária ultramarin kék csíkú köpenyére sem fog tudni újra ugyanúgy nézni. És ebben van a varázslat.

Francia gyereknevelés a 19. században egy montmartei pékségben, Moore stílusában.

Ez egy rendkívül egyedi és szórakoztató könyv, amely a szerzőre jellemző abszurd humorral, mély kulturális utalásokkal és egy csipetnyi misztikummal átszőve meséli újra az impresszionista festészet világát. Azok számára, akik kedvelik a művészetet, a történelmet, és nem riadnak vissza attól, ha egy regény kilép a megszokott kereteiből, ez a könyv igazi élményt lesz majd.

A történet 1890-ben indul, Vincent van Gogh halálának évében. A hivatalos álláspont szerint a festő öngyilkos lett – ám Moore regénye ezzel a felütéssel rögtön megkérdőjelezi a történelmi „valóságot.” A főszereplő, Lucien Lessard, egy fiatal párizsi festő, barátjával, Henri Toulouse-Lautrec-kel együtt úgy dönt, hogy utánajárnak, mi is történt valójában Van Gogh-hal, és mi az a rejtélyes „szent kék”, amely újra és újra feltűnik a festők életében.

Ahogy Lucien egyre mélyebbre ás a rejtélyben, felfedezi, hogy a történelem híres művészeit – Monet-tól Cézanne-ig – valami különös erő köti össze: egy titokzatos, emberi alakban megjelenő „Színkereskedő”, aki a világ legkülönlegesebb kékjét kínálja, de nem akármilyen áron. A regény egy furcsa, időn és téren átívelő utazássá válik, ahol a művészet, mágia és sötétség összefonódik.

Christopher Moore stílusa utánozhatatlan. A humor, a szatíra és a kulturális tudás ritkán ötvöződik ilyen ügyesen.
A karakterek rendkívül élők és színesek. A művészet szeretete minden oldalon érződik. A misztikus szál izgalmassá és lebilincselővé teszi a történetet. A „szent kék” titka és a hozzá kapcsolódó figurák – mint például a már említett Színkereskedő vagy a női főszereplő, Juliette – nem csak a cselekményt viszik előre, hanem filozófiai kérdéseket is felvetnek művészetről, áldozatról és inspirációról.

A Te szent kék! egy rendkívül ötletes, szórakoztató regény, amely nemcsak nevetésre késztet, de el is gondolkodtat. Aki szereti a művészetet, a történelmi fikciót és nem riad vissza a mágikus realizmustól vagy a szokatlan megoldásoktól, annak ez a könyv valódi kincs lehet. Christopher Moore ismét bebizonyítja, hogy a könnyed stílus mögött komoly mondanivaló is rejlik – és azt is, hogy a színeknek (különösen a kéknek) igenis van hatalma.

Kicsit bővebben TikTok-on: https://vm.tiktok.com/ZNdCy71dd/