Tanulságok tárháza

Tényleg sokszínű volt a felhozatal. Szerintem a gyűjtemény a két leggyengébb novellával kezdett, és emiatt egy kicsit meg is ijedtem, de aztán ahogyan kezdtünk eltávolodni "az ember rossz, kiírtja a föld teremtményeit" tanmeséktől, egyre jobb lett.
A kedvencem egyértelműen Az elevenszülő volt, olvastam volna tovább (és az előzményről is olvastam volna hosszabban). A szereplőket is kellőképp meg lehetne szeretni, szóval simán el tudom képzelni egy regénnyé bővítve.
A másik, ami szintén nagyon jó volt, a Laktató gondolatok. Érdekes elgondolás és jó megvalósítás. És bár úgy tűnik, hogy weird horror, közben nagyon is valóságos (mert hát nem pont így képesek összeroppantani minket a saját gondolataink/emlékeink?)
A Koncoló erős zárás volt, elbírtam volna, ha minden történet legalább ilyen hosszúságú. Nekem kell egy kis idő, míg kapcsolódni tudok a történettel, itt ez pedig már bőven megvolt.
Amit viszont majdnem minden novellánál éreztem: túl didaktikusak. Sokszor kimond mindent, ahelyett, hogy engedné, az olvasó saját magában rakja össze a tanulságot. Ezt hiányoltam (vagy sokaltam), jobban szeretem, ha az író ad nekem lehetőséget a gondolkodásra.

Tőlem szokatlan módon ma ismét egy novelláskötet értékelőjét hoztam, ezúttal Orosz Krisztián Tanulságok tárháza című gyűjteményéről. Aki követi az értékeléseimet, az tudja, hogy a novelláskötetekkel mindig egy kicsit nehezebb dolgom van. Még mindig nehezemre esik egy ilyen gyűjteményt értékelni, hiszen a több történet többféle élményt és érzést vált ki belőlem, így sokkal nehezebb egy egységes véleményt megfogalmazni róla. De igyekszem tanulni, és egyre jobban megtalálni azt a szemszöget, ahonnan ezekről a kötetekről is tudok beszélni. 😁

Mindenesetre amikor megláttam, hogy a kötetre rákerült a sci-fi és horror címke is, bevallom, volt bennem egy kis félsz. Nem feltétlenül ezek azok a műfajok, amelyekhez elsőként nyúlok, ezért kíváncsi voltam, hogyan fogok kapcsolódni a történetekhez. A kötet összesen tíz novellát tartalmaz, amelyek között akadtak rövidebbek és egy kifejezetten hosszabb is. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, voltak számomra nagyon tetszetős történetek, és olyanok is, amelyek kevésbé találtak meg, vagy egyszerűen nem nekem szóltak. 😅

Sőt, volt egy novella, amellyel első olvasásra egyáltalán nem tudtam mit kezdeni. Néha előfordul, hogy egy történethez több idő vagy akár egy újraolvasás kell, és úgy érzem, ennél is valami hasonlóról lehet szó. Ugyanakkor akadtak olyan novellák, amelyek kifejezetten közel kerültek hozzám. A kedvencem egyértelműen a kötet nyitótörténete, a Nagyapó a kakapó lett. Már az első oldalaktól sikerült megfognia, és valamiért ez maradt meg bennem a legélénkebben az egész gyűjteményből.

Volt olyan novella is, amelyet szívesen olvastam volna még tovább. Éppen beleéltem magam a történetbe, amikor egyszer csak vége szakadt, és ott maradtam azzal az érzéssel, hogy ebből bizony még elfogadtam volna néhány oldalt. Talán ez is azt mutatja, hogy a szerző több esetben képes volt felkelteni az érdeklődésemet és bevonni a történeteibe.

Novelláskötetek között általában nem szoktam kedvencet avatni, mert szinte mindig akad egy-két írás, amely kevésbé működik nálam. Itt is volt olyan novella, amely nem igazán nekem szólt, mégis összességében nagyon pozitív élménnyel zártam az olvasást. Ennek egyik legfőbb oka a szerző stílusa, amely végig könnyen olvasható, gördülékeny és szerethető maradt számomra. Emiatt abszolút el tudom képzelni, hogy a jövőben még olvasok Orosz Krisztiántól.

Összességében egy változatos, érdekes novellagyűjteményt kaptam, amely ugyan nem minden történetével tudott maradéktalanul megszólítani, de a pozitív élmények egyértelműen felülkerekedtek. Nálam végül 4 csillagot érdemelt.

Ig: https://www.instagram.com/p/DZaQuiwDHTo/?igsh=bXNyeDN1dHoxeGNx

Az első mű, amit a szerzőtől olvastam, de nem az utolsó, mert kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat a második novelláskötete számomra. A borító színe visszaadja a novellák hangulatát, érzelemvilágát, nekem tetszik, igazán egyedi lett a könyv külseje.

Voltak rövidebb, hosszabb írások, olyanok, amelyek tetszettek és kevésbé tetszettek számomra. Tetszett, hogy a legtöbb novella elején Krisztián feltüntette, hogy hol, és mikor volt olvasható először az adott írás.

Az Előszóban olvashatunk magáról a novelláskötetről egy kicsit bővebben. Szó lesz arról, hogy mire is számíthat az olvasó a továbbiakban.

A novellák címadása számomra kicsit furcsa volt, ez a cím: „Nagyapó a Kakapó” nem tetszett, nem tudtam hová tenni, itt egy élettapasztalatról olvashatunk.

A következő novella Az utolsó virágszál, címe is igazán beszédes. Ez különösen tetszett. Ebben az írásban az idős méh történetéről olvashatunk.

Ezután átkerülünk Budapestre, ahol egy megtörtént események alapján íródott novellát olvashatunk. És még több írással is megismerkedhetünk ebben a kötetben, amelyről most részletesen nem írnék, mert nem akarok spoilerezni.

Összességében bár nem lett a kedvenc novelláskötetem, de nem bántam meg, hogy elolvastam, és mint említettem, fogok még olvasni a szerzőtől, mivel a második rész is nálam van e-könyv formátumban. Érzelmekben gazdag írások, amelyek közül vannak eléggé elrugaszkodott, posztapokaliptikus, sci-fi, disztópikus és horror műfajban is íródott novellák. Nekem a legjobban tetszett „A Fenevad vallomása” című verse Krisztiánnak. Ez a kötet számomra egy kilépés volt a komfortzónámból. Ajánlom minden olvasónak, aki szereti a nem megszokott témákat, aki szeret a horror, weird fiction, sci-fi műfajban olvasni.