Valamennyi kritikus egybehangzóan megállapítja, hogy ez a regény messze kimagaslik Dickens életművéből. Legutóbb Graham Greene dicsérte, mégpedig érdekes módon a stílusából indulva ki, s a többi közt a következőket mondja: titkos próza, mely az emberben olyan érzést kelt, mintha csak magának beszélne, és senki sem hallgatná különleges és határozott költői rátalálások az emlékezet muzsikája, mely nagymértékben befolyásolta Proustot. Swinburne, Proust, Shaw, Graham Greene s a hozsannákkal szemben az a tény, hogy a Dickens-kiadványok példányszámai közt a Szép remények soha nem jutott előbbre a negyedik-ötödik helyről: valamiképpen arra enged következtetni, hogy ez a könyv elsősorban az ínyencek öröme.
Remek könyv volt, de azért nem lett kedvenc.
Néhol kicsit vontatott volt és a szereplőkkel sem tudtam azonosulni.
Igaz remekül meg volt formálva az akkori társadalom, melyben a történet játszódott.
Árnyalt volt a rétegződés a legszegényebb, legelmaradottam emberektől, a luxusban és az álamiknak élő arisztokratákig.
csakhogy könnyeim most befelé hulltak, s a befelé hulló könnyek sósabbak.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
“(…) legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk, akik megvetésünk tárgyai egyébkor.”
“(…) az élet csupa búcsúzás.
(…) és a könnyű búcsúnál nincsen jobb dolog.”
“(…) a könnyelműségek lejtőjén simán siklunk lefelé (…)”
“- Molyok, legyek és más csúnya teremtmények a gyertyaláng körül röpdösnek - (…) - Mit tehet a gyertya róla?”
“(…) boldogító boldogtalanság”
“Mit tudom én, miért őrizgettem szép reményeim széltépte köntösének utolsó foszlányát! De mondd, aki ezt olvasod, miért mented te is veszett fejszéd nyelét, miért kapaszkodsz kétségbeesetten a tegnapba, a múlt hétbe, a tavalyba?”
“(…) jobb vagy hozzám mióta az ég beborult, jobb, mint a napsütésben.”
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat