Írjál nekem egy mesét! kéri a kislány az apukáját. Azt is tudja, hogy kiről szóljon: a kacsakirályról meg a kacsa-királykisasszonyról. Na meg persze a gonosz Százarcú Boszorkáról, aki elvarázsolta őket. Szegény Dzsoni, a világ legszabadabb embere ugyanis beleszeretett Árnikába, de a Százarcú átka miatt egyikük mindig kacsa marad. Elindulnak hát a Hétfejű Tündérhez, hogy segítsen rajtuk. Útközben sok érdekes emberrel találkoznak, a kislány pedig folyton közbekérdez: Hová tűnnek a haragok? Ki a világ közepe? Mindenkinek van valamihez tehetsége? És a szeretet tényleg olyan, mint a varázslat? A mese végére minden kérdésre választ kapunk. Sőt még a Százarcú Boszorka százegyedik arcát is megismerjük
Nekem valamiért kimaradt anno Lázár Ervin. A Négyszögletű Kerekerdőre emlékszem, de már meg nem tudnám mondani, hogy honnan, lehet, hogy a Bojtorján-dal miatt.
Mindenesetre most felfedeztem magamnak a szerzőt, és alig várom, hogy olvassak még tőle, kezdve azzal, ami itthon megvan.
Külön tetszett, hogy láthatjuk a kontextust is, hogy a mesélő és a kislánya beszélgetnek, melyből kerekedik aztán a mese!
Nagyon jól esett a lelkemnek! Eleve nagyon szeretem a mesét, az utóbbi időben meg főleg szívesebben fordulok a gyermek- és ifjúsági irodalom felé.
Lázár Ervin ennek egyik óriása! Az alaptörténet ismerős lehetne a magyar népmesékből, de olyan humorral fűszerezi, a cukorbevonatot pedig a mindennapi életből vett tanító-nevelő tanulságokkal vonja be, hogy tökéletes bonbont kapunk a végén!
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat