Pecsenyehús

Amióta elolvastam - tudatosabban - kevesebb húst fogyasztok!
Mindenkinek ajánlom.

Nyilván mindenkinek más az ingerküszöbe, és a többségé mindig alacsonyabb lesz a sokkoló témákhoz: itt a kisebbségbe tartozó horrorrajongók csalódni fognak.

Pedig a kötet nem szaroz: már a legelején tisztába teszi az olvasót azzal a világgal ami itt vár rá: intézményesített emberevés, a humánvágóhídak müködése és az embereket tárgyiasító lingó már az első fejezetben bemutatásra kerül, és a főhősőn, Marcoson keresztül bemutatódik egy sivár, állatoktól mentes világ, ahol nem az a baj, nem tudod mit eszel, hanem az, hogy igen. Persze ezen csak az olvasó fog fennakadni, mert a kötetben lévő disztópiában erről jobb nem beszélni, így nem igazán ismerjük meg azokat, akik ellenzik ezt a világot. Marcos sincs oda érte, de mint az egyik legnagyobb húsipari vállalat megbízottja nem is hangoztatja nézeteit.

Úgy vélem az egyik legnagyobb probléma a könyvvel az, hogy egyetlen váratlan csavarra húzta fel a háttérben haladó cselekményt, aminek kimenetele zseniális, de viszont ez így ebben a formában egy novellában tudna csak működni. Ha a kötet több szemszögből mutatná be ezt a kannibál társadalmat, novellafűzérszerűen, nem csak erről a világról tudna meg többet az olvasó, de a több és ezáltal azonosulhatóbb nézőpont miatt saját magáról is, ugyanis ehhez Marcos és a drámája igen kevés.

A kannibálvilág kiindulópontja egy elképesztően buta alapkoncepcióból indul ki: több célzást tesz rá a szerző, hogy az emberekkel elhitették, az állatok húsa mérgező egy vírus miatt, ezért kiírtják őket a francba. (Isten tudja milyen lett volna ez a könyv, ha a Covid világjárvány után íródik!) Egyébként a szerzőnek attól tartok nem volt kellő fantáziája ahhoz, belegondoljon, az ember, sokkal kevesebb kedvéért kóstolná meg a "különleges húst". Nem kell ehhez világméretű összeesküvés, sem pedig vírus.

Az, hogy a kormányoknak miért éri meg a mezőgazdaságot és az ökoszisztémát teljesen hazavágni a népességcsökkentésért nem derül ki, bár ez lehetne allegóriája annak, a valós világ vezetői amúgy a környezetszennyezésen sem akadnak ki, viszont a fenti problémákra gesztus értékkel sem tesz célzást a szerző: egyszerűen az állatokat kicsináltuk és ennyi. Kívéve azokat amelyeket Marcos nézi ahogy kínoznak. Elképesztően hatásvadász sokkolás, pusztán azért, hogy mérlegre tegye az olvasó reakcióját: az emberek sanyargatása bezzeg nem fáj ennyire mi? Nos, ez a másik probléma: annyira sterilen mutatja be a Pecsenyehús embervágóhídjait, hogy felmerülhet az olvasóban az, hogy ezeket az embereket jobban tartják, mint az állatokat. De akkor most ez az állatokért kiáltvány, vagy az emberekért?

Egy ilyen rövid kötet, ami inkább foglalkozik Marcos gyászával és házikedveskéjével, nem szólhat annyi mindenről, mint amikre célzásokat tesz. Pedig tele van izgalmas ötletekkel: szadista embervadászok és bőrkufárok, önkényes emberkísérletek és szuicid szekta, szexi emberhentesek, dögevők és az extrafriss hússal haknizó háziasszonyok.

De miért kell ezeket mind Marcos szemével látni, aki egyre kevésbé akar belevonódni a "különleges hús" üzletébe? Az olvasó többet akar tudni, de ő egyre kevesebbet, így végül mi húzzuk a rövidebbet.

Egy csillagot levonok, mert nem volt egy könnyű olvasmány, és az elején kissé megviselt. Hozzá kellett szoknom a stílusához, a nyersségéhez, ennek a disztópiának a brutalitásához.
A különösen felkavaró az volt benne, mennyire hétköznapinak ábrázolja a kannibalizmust. És felmerült bennem a kérdés, hog, vajon minket, embereket, mi és mennyi választ el ettől? Hogy egy ilyen világ legyen a normalitás.

Nagyon feszesen megírt, kemény történet, egy szó, egyetlen tett sem felesleges benne. Emiatt is nehéz olvasni, nem időzik sehol a regény, nem enged megpihenni, fellélegezni, csak egymás után dobja a rövid fejezeteket a felkavaró történésekkel.

Szóval pontlevonásom csupán személyes okból történt, ez a könyv durva. Abszolút csak azoknak ajánlom, akik bírják az ilyen naturalisztikus, elborzasztó, beteges disztópiákat.