O singurătate prea zgomotoasă

"Olyanok vagyunk, mint az olajbogyó, csak összetörve adjuk ki önmagunk legjavát...

...legszívesebben a csatornatisztítókkal barátkoztam, két akadémikus dolgozott ott, s amellett könyvet is írtak a kanálisokról és a kloákákról, amelyek ott húzódnak és keresztezik egymást egész Prága alatt, itt tudtam meg, hogy vasárnap merőben más fekália ömlik a podbaba-i tisztítóállomásra, mint hétfőn - minden hétköznapnak megvan a maga jellegzetessége, és így grafikont lehet készíteni a fekália-átfolyásról, az óvszerek előfordulásából visszamenőleg meg lehet állapítani, mely prágai negyedekben közösülnek többet és melyekben kevesebbet.
De engem az az akadémiai beszámoló ragadott meg a legjobban, amely arról szólt, hogy hogyan vívtak a patkányok pont olyan totális háborút, mint az emberek, hogy ez a háború az egyik patkánycsoport teljes győzelmével már véget ért, de a győztes csoport újfent két részre, két patkányklánra szakadt, két szembenálló egértársadalomra, es most az összes Prága alatti csatornahálózatban, a kloákákban életre-halálra dúl a harc, a nagy patkányháború azért, hogy ki lesz a győztes, kinek lesz fennhatósága az összes fekália és hulladék felett, mely lejtős csatornákban úszik Podbabá-ba.

Ezektől az egyetemet végzett kanálispucerektől tudtam meg, hogy mihelyt befejeződik ez a háború, a győztes hatalom megint dialektikusan két táborra hasad, úgy, ahogy a fémek, a gázok, és minden ami él, hogy a harc által újra mozgásba jöjjön az élet, és aztán az ellentétek kiegyenlítése utáni vágy percről percre egyensúlyt hoz létre, úgyhogy a világ a maga egészében egyetlen pillanatig sem sántít...

És ekkor láttam, milyen pontos Rimbaud verse, hogy az eszmék harca ugyanolyan szörnyű, mint bármilyen más háború."

7. oldal