Nocticadia

IMÁDTAM! Ha lehetne sokkal több csillagot adnék rá!😍

Hihetetlen könyv volt, a végén tele csavarokkal. Imádtam🥰

Na, erre azért nem számítottam. :D
Én, aki alapvetően olyan messze állok a dark romance műfajától, amennyire csak lehet, most teljes nyugalommal rányomok a Nocticadiára öt csillagot. És nem ilyen “jó-jó, öt csillag, mert éppen olyan kedvem van” módon, hanem tényleg: IMÁDTAM.
Mondjuk az elején fogalmam sem volt róla, hogy én éppen dark romance-t olvasok. :D Valahol a könyv fele környékén kezdett gyanússá válni a dolog, hogy hoppá, itt azért történnek dolgok, de addigra már teljesen beszippantott az egész, úgyhogy különösebben nem is érdekelt, mert ennek a könyvnek szerintem k$rv@ jó az alapkoncepciója. A Dracadia Egyetem sötét, gótikus, kissé nyomasztó világa, a haláleseteket övező kérdések, Lilia kutatása és Devryck professzor titokzatos munkája már önmagában elég lett volna ahhoz, hogy érdekeljen. Erre jön rá az egész történetet körüllengő baljós hangulat, a titkok, a lassan kibontakozó rejtély és persze az a bizonyos kapcsolat, amitől az ember időnként felvonja a szemöldökét, aztán azért szépen olvas tovább.
Lilia és Devryck párosa pedig baromi jól működött. Mindketten érdekes, kellően rétegzett karakterek, és nagyon szerettem azt, ahogy a kapcsolatuk fokozatosan épült. Devryck természetesen erősen a morally grey kategóriában indul, és maradjunk annyiban, hogy nem feltétlenül a világ legegészségesebb férfiideálja. :D De engem ez önmagában soha nem zavart. Ha egy karakter érdekes, jól van megírva, és a történetben működik az, amit képvisel, akkor én boldogan integetek a red flageknek az út széléről.
És olvasás közben rájöttem valamire: lehet, hogy nekem még sincs akkora bajom a dark romance-szal.
Mert ha nagyon szigorúan nézzük, Harley Quinn és Joker kapcsolata is bőven hordoz dark romance-os elemeket, én pedig azt a dinamikát is mindig imádtam. A morally grey karakterekkel meg végképp nincs problémám, sőt. Nekem nem attól lesz valami rossz, hogy sötét, morálisan megkérdőjelezhető vagy éppen nem a legegészségesebb kapcsolatot mutatja be.
Nálam egyszerűen az a kulcs, hogy LEGYEN MELLÉ EGY K&RV@ JÓ TÖRTÉNET.
Ne csak azért létezzen a könyv, hogy két ember 600 oldalon keresztül minden elképzelhető módon egymásnak essen, miközben valahol a háttérben sírdogál egy félbehagyott cselekményszál. :D Adj nekem rejtélyt, hangulatot, érdekes karaktereket, valódi történetet, valamit, ami miatt akkor is lapoznék, ha kivennénk belőle a romantikát.
A Nocticadia pedig pontosan ezt adta meg nekem. Volt története. Volt atmoszférája. Volt egy koncepciója, ami már önmagában érdekelt. Szerettem a felépítését, szerettem a szereplőket, szerettem, ahogy fokozatosan bontakozott ki előttem az egész, és közben még azt is sikerült elérnie, hogy felülvizsgáljam a dark romance-hoz fűződő viszonyomat. Úgyhogy hivatalosan is módosítom az álláspontomat:

Nem utálom én a dark romance-t. Én a szar történeteket utálom. :D

A Nocticadia pedig rohadtul nem volt az, 5 csillag mindenféle szégyenérzet nélkül.