Ez a gyerekkori és fiatalkori napló, amelyet Janikovszky Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között vezetett, az idei év egyik irodalmi szenzációja. A korabeli naplóbejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben lett felnőtt, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben életre szóló barátságokat kötött, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek a családját is érintették. A későbbi írónő - akit ekkor még Kucses Évának hívtak - remek stílusban, a rá később is jellemző iróniával mesél osztálytársairól, barátairól, saját magáról, és persze tágabb otthonáról, Szegedről. A vidám gyermeki hang folyamatosan komolyodik, és a késői - 1943-as és 1944-es - bejegyzések már egy olyan fiatal nőt mutatnak, aki érettségével, intelligenciájával, műveltségével kitűnik kortársai közül, és ezért a nála idősebbek barátságát keresi. A kötet gazdag képanyaga a hagyatékban maradt fotókból, valamint korabeli dokumentumok alapján készült.
Hogy az írónő naplójának jellegzetes szófordulatával éljek: „rém guszta” volt.
Első olvasásom volt Janikovszky Évától, de már az első néhány oldal meghatározta, hogy nem is utolsó. Rendkívül élvezetesen ír, szellemi sziporka olvasni. Csodálom, ahogy tizenegypár évesen képes ilyen mélységes és őszinte valójában látni és láttatni az életet a humor keserédes szemüvegén keresztül.
„olyan furcsa, hogy az ember több példányban van meg, pl. nekem van egy belőled, és olyannak képzelem el, amilyennek akarom, és biztos te is így vagy velem. (…) Én itt írok Neked, tehát itt is vagy egy kicsit, és közben Te erről mit sem sejtve valahol létezel, teljesen, egészen, meg se érzed, hogy én kivettem egy részt belőled."
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat