A nagy sikerű Könyvek varázslatának folytatásában Elisabethnek, Nathanielnek és Silasnak időben fel kell oldania azt a mágikus kötést, ami a Thorn-udvarházban tartja őket. Elisabeth Scrivenernek végre sikerül beleszoknia az új életébe Nathaniel Thorn varázsló oldalán. Most, hogy démontársuk, Silas is visszatért, a minden lében kanál újságírók ismét zaklatni kezdik őket, mert pletykákra éheznek a város legnagyobb hatalmú varázslójáról és a könyvtárosról, aki elrabolta a szívét. Mindeközben Thornék udvarházában egyre különösebb dolgok történnek, amikor Nathaniel és Elisabeth végre kezd közelebb kerülni egymáshoz... Miután elveszítik a kapcsolatukat a külvilággal, Elisabethnek, Nathanielnek és Silasnak össze kell fogniuk, hogy minél gyorsabban megfejtsék a különös mágia titkát, mivel hamarosan az a feladat is rájuk hárul, hogy házigazdaként vendégül lássák a város népét a Téli Napforduló Bálján. Miután egyértelművé válik, hogy az udvarház - Nathaniel ősei mágiájának hatására - megkéri az engedelmesség árát, kettejüknek olyan mértékben kell összhangjukra támaszkodniuk, mint korábban soha.
Nincs is jobb dolog annál, mint amikor egy fárasztó nap után egy végtelenül bájos, otthonos és varázslatos történettel kuckózunk be este a takaró alá! Ez a kötet egy igazi, lélekmelegítő esti csemege, amely tökéletes kiegészítése a korábban megismert mágikus világnak. A regény szerkezete egyszerűen mesteri, a legnagyobb élményt pedig az adta, ahogyan a szereplők lépésről lépésre, a maguk logikus módján derítették ki az udvarház rejtélyét. Elképesztően élvezetes és finom hangvételű volt ez az egész nyomozás; a szerző fantasztikus ritmusban váltogatja a kastély falai között megbúvó titkokat a végtelenül laza, humoros és szívmelengető pillanatokkal.
A könyv abszolút legnagyobb erőssége a karakterek zseniális helyzetfelismerése és éles észjárása. Lenyűgöző volt látni, ahogy Elisabeth a belső erejével, valamint Silas a maga kimért és hideg eleganciájával kezelik a felmerülő mágikus akadályokat. Különösen izgalmas volt, hogy a finoman elhelyezett jeleknek köszönhetően olvasóként valahogy már előre várható és érezhető volt, ki állhat valójában az események mögött. Ez a finom sejtetés nagyszerű plusz feszültséget és örömet adott a cselekménynek, de magát a végső csattanót egyáltalán nem rontotta el.
A történet igazi lelkét a megbonthatatlan összetartozás és a nagyszerű, sziporkázó humor adja. A karakterek közötti állandó, csípős oda-vissza beszólások, valamint a saját tudattal rendelkező grimoárok fura megnyilvánulásai most is rengeteg vicces és suta pillanatot hoznak a mindennapokba. Ha szereted az olyan okos, csavaros, de hatalmas szívvel megírt történeteket, ahol a barátok összefognak, miközben egy végtelenül bájos rejtélyre derül fény, ezt a kötetet mindenképpen le kell emelned a polcról!
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
,,Elisabeth mereven állt a tárgyak közötti ösvény mértani közepén. Összeszorított szemmel méregette a hintalovat, majd harcias pillantást vetett a babákra, amik nem mozdultak. Amikor a lány már éppen elkezdett volna megnyugodni, a tekintete valami furcsaságon állapodott meg az egyik sarokban – egy halvány folton az árnyékok között, ami ismerős mintázatúnak tűnt: két szem sötét üregét és egy száj vonalát lehetett kivenni rajta. Elisabeth megemelte a gyertyáját. Egy homályos jelenés bontakozott ki a szeme előtt, a hintó mögötti sötét semmiben lebegve. Elisabeth habozás nélkül a magasba emelte a Démonpusztítót.– Nathaniel – suttogta. – Nathaniel! Egy lidérc van a padláson.
Micsoda? Ja – mondta nevetve a fiú. – Nem, az csak Clothilde nénikém.– Ő él? Nathaniel ettől valami oknál fogva csak még jobban nevetett. Biztosan végrehajtott valami varázslatot, mert a gyertya lángja magasabbra csapott, és smaragdzöld fénye elég erőssé vált ahhoz, hogy a szellemarcot körülvevő képkeretet is megvilágítsa. Elisabeth rájött, hogy egy festett portrétól ijedt meg.– Figyelmeztethettelek volna. Silas rakta oda. Úgy sejtem, elég komoly közös múltjuk lehetett.’’
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat