Medúzalány

Örülök, hogy ezt a könyvet nem egy évvel korábban olvastam. Akkor valószínűleg jobban megviselt volna lelkileg. Így se hagyott érzéketlenül, de nem törtem darabokra.
Összességében szerettem olvasni a történetet, habár mostanában ritkán került a kezembe fantasyn kívül más zsáner. Leila és Olivér vívódásait teljesen átéreztem és így magával ragadott a történet.

Hallottam, hogy sokan nem szeretik ezt a történetet. Nem tetszik nekik ez a könyv. Nekem sok minden tetszik ami másoknak nem. Van egy elméletem arról, hogy csak azok a könyvek tetszenek nekünk, amikkel valamilyen szinten azonosulni tudunk vagy kapcsolódni vele. Valószínűleg én is ezért adtam erre 5 csillagot. Szeretem ha egy író megtudd fogalmazni olyan érzéseket, amiket azok általában nem, akik meg is élték. Sok történetet olvastam már erről a témáról, de így még senki se tudta megfogni és átadni. Ezért különleges, egyedi és ezért tetszik. Más mint a többi, kitűnik a tömegből. Ezért érdemes olvasni.

Leila születésétől kezdve egy átokkal él együtt; mindenki a világ legszebb nőjének látja őt, azonban az igazi arcát senki sem képes megismerni és biztos benne, hogy nem létezik olyan ember, aki önmagáért szeretné. Ám egy napon egy furcsa fiú, Olivér, megpillantja a valódi arcát és lerajzolja Leilát, a lány pedig megrögzötten ragaszkodni kezd ahhoz a gondolathoz, hogy Olivér az igazi számára.

Ez nem egy könnyed olvasmány, mégsem tudtam letennia könyvet. Bíró Kincső stílusa rögtön magával ragadott, de végül a történet és a szereplők ejtettek rabul. Annyi komoly témát és problémát ölel magába ez a regény, mégis annyira gyengéden, mégis őszintén nyúlt hozzájuk az írónő.

Ez a könyv egyszerre hétköznapi és valami egészen más. Leila és Olivér mindennapjait mutatja be a lehető legőszintébben és legnyersebben, ez pedig kifejezetten tetszett ebben a könyvben. A napjaik legapróbb részleteit is bemutatta és nem szépített semmin sem. Megmutatta a könyv mindkettejük legrosszabb és legjobb pillanatait is, amelytől nagyon sokrétűvé váltak a szereplők. Leila álcázott magabiztossága mögött rengeteg fájdalom és bizonytalanság lapult, Olivér közönye pedig csak leplezni próbálta a fiú félelmeit és magányát. Ők ketten valahogy teljesen kiegészítették egymást, ugyanakkor sok helyen a szöges ellentéteik voltak egymásnak, ettől azonban csak még igazabbnak tűnt a kapcsolatuk. A világaik teljesen különböznek egymástól, mégis valami közös volt bennük: a fájdalom, amit rejtegetnek a világ elől. Annyira gyönyörű volt arról olvasni, hogy oldalról oldalra megnyílt egymásnak a két főszereplő. Úgy ismertem meg őket, ahogy Leila és Olivér is egymást, ez pedig számomra egy nagyon különleges élményt nyújtott.

Rettenetesen tetszett a rengeteg szimbólum és metafora, ami megjelent a regényben. A tenger és a tengeri élőlények az egész történet során kulcsfontosságúak voltak, ezek a motívumok pedig tökéletesen le tudták írni Leila érzéseit. Zseniálisnak tartottam, hogy nem csak a szöveget színezte ezekkel az elemekkel az írónő, hanem Leila karakterének is fontos volt a tengerivilág. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy ahogy Olivér közelebb kerult hozzá, ő maga is elkezdte használni ezeket a szimbólumokat Leilával kapcsolatban.

Erre a könyvre sokáig gondolni fogok még, hiszen nem kevés mondanivalója volt. Alig várom, hogy megismerkedjek Kincső további munkáival is, mivel ezzel a történettel rögtön bekerült az auto-buy íroim közé.