Lucifer lánya

„Egy olyan világra, ahol semmi különbség sincs szörnyeteg és ember között.”

Őszintén szólva sok mindenre gondoltam, amikor kézbe vettem ezt a regényt, csak arra nem, hogy kirángat egy olvasási válságnak csúfolt, kedvtelen időszakomból.

Többnyire kerülöm, az ehhez hasonló könyveket, mert egy kaptafára íródnak és nagyon unom azt a sablont, miszerint egy maroknyi emberen múlik a világ megmentése. Szerencsére ebben az esetben erről szó sincs, hiszen ahogy maga a cím is sugallja, magával Lucifer lányával foglalkozunk. A hölgyemény kezdetben nagyon szimpatikus volt, szerettem, hogy nem hagyta magát és azt is, ahogy bánt a Lovasokkal. De a végére kezdtem beleunni -és fáradni abba a ténybe, hogy ő egy féldémon és minden hímet kerül stb. Nem sok karakterrel kellett foglalkoznom, ám néhol még ez a kevés személy is feleslegesnek bizonyult.

A Lovasokkal már jobban tudtam azonosulni és többet mosolyogtam, amikor éppen elbaltáztak egy-egy megmentő akciót. Azokat a bizonyos csábító jeleneteket pedig lenne még hova forrósítani, hiszen ahhoz elég felszínesek, hogy izgatónak találjam és ahhoz is kevesek, hogy négy ősöreg démont felcsigázzanak. De gondolom, majd a következő részben többet is kapok ezekből vagy éppen a pörgős jelenetekből, legalábbis nagyon remélem.

Maradjunk annyiban, hogy olvastam már jobbat ebben a zsánerben, de ahhoz mindenképpen jó volt, hogy kicsit feloldódjon bennem az a bizonyos tompultság. Érdeklődve várom a következő kötetét eme sorozatnak, hátha jobban megérint majd.