Szörnyetegnek születtem. Mint a Vitiello család minden férfi tagjának, a kegyetlenség nekem is méregként csörgedezik az ereimben. Egy született fenevad vagyok, akit apám pengéje, ökle és kemény szavai még kegyetlenebbé tettek. Arra neveltek, hogy capo legyek. Irgalom nélkül irányítsak, és habozás nélkül pusztítsak. Arra neveltek, hogy másokat összetörjek. Amikor Ariát feleségül adják hozzám, mindenki lélegzet-visszafojtva lesi, milyen gyorsan semmisítem meg, ahogy apám is ízekre szedte a nőit. Várják, hogyan zúzom össze az ártatlanságát és a kedvességét a könyörtelenségemmel. Könnyen megtörhetném. Természetes lenne. Hiszen eddig boldogan voltam a szörnyeteg, akitől mindenki félt. Majd megjelent Ő…
Hát... ez hatalmas csalódás volt. 😅 Simán lehetett volna váltott szemszögű már az első rész is, mert az a kevés plusz jelenet, amit Luca szemszögéből kaptunk, bőven belefért volna. Maga a történet még mindig jó, de ezzel a kötettel gyakorlatilag semmi újat nem kaptam. Olyan érzésem van, mintha átvertek volna. Mivel eddig ez volt az egyik kedvenc sorozatom, nem akarom lehúzni ezt a részt, hiszen a sztori továbbra is jó, de ennyi pénzért azt hittem, azért kapok valami pluszt is.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat