Kraken

China Miéville ismét megcsinálta — a Kraken teljesen levett a lábamról.

A Patkánykirályhoz hasonlóan itt is egy Londonban játszódó urban fantasyba csöppenünk, azonban a stílus eléggé más. A szerző első regényében London egy sötét, izzadt, underground arcát ismerhettük meg, ahol a varázsvilág gondosan adagolt kis mennyiségben szűrödött be a főszereplőnk életébe.

No de nem itt. A Kraken ott kezdődik, hogy belecsöppenünk annak a rengeteg kultusznak és frakciónak a viszonyaiva, akik a várost benépesítik: Kraken-hívők, tengerimádók, káosznácik, fegyvertenyésztők, londomanták, egy Tetkó nevű gengeszterfőnök és élő tetoválás bandája, a famulusok szakszervezete, akik éppen sztrájkot tartanak, a Scotland Yard természetfeletti ügyekkel foglalkozó osztálya, es még sorolhatnám. Miéville még mindig a világépítés mestere, iszonyat munkával teremti meg es népesíti be a maga alternatív Londonját. Mindezt láthatóan rengeteg tudással és kutatómunkával megtámasztva, csak úgy repkednek a valódi és kitalált tudományos szavak. Egyszerűen nem lehet betelni a világgal, első laptól az utolsóig.

A Kraken karakterei is mind jól vannak megírva, az akaratát kívül messiásnak kikiáltott főszereplőnktől kezdve az egyházából kitagadott orgyilkoson és a folyton egy lépéssel lemaradó rendőrökön át az igazán förtelmes, de éppen ezért iszonyat emlékezetes gonoszokig.

Viszont az feltűnhetett, hogy magára a cselekményre ki sem tértem még, és hát ez a nehezebbik része a dolognak. Nem arról van szó, hogy rossz lenne a cselekmény, csak számomra ugy érződik, hogy nem igazán ez volt a fókusz. Bár egy nagyon egyszerű pontról indulunk (meg kell akadályozni egy közelgő apokalipszist, amit egy, a British Museumból ellopott óriáspolip segítségével akarnak beindítani valakik), a sok szereplő, sok mellekvágány, és Miéville ragaszkodása ahhoz, hogy néha csak sejtessen dolgokat annyira zavarossá teszi a cselekményt, hogy egy ponton csak elfogadtam, hogy történnek a dolgok és sodródok az árral, élvezve a hullámvasutat. Ebben (is) hasonlított ez a könyv a Város es a város között-re, ami a szerzőtől eddig a kedvenc regényem volt. De becsületére legyen mondva, hogy a végére nagyon szépen elvarrta az összes szálat, csak szerintem jobban jött volna még 20-30 oldal ahol kicsit jobban kifejt pár dolgot. Csak ugye már így is 656 oldal, no mindegy.

Összességében a Kraken egy nagy kedvenc lett, a Város és a város között nagy riválisa, csak az dönt a kettő között, hogy éppen milyen műfajhoz van több kedvem.

(Ja és az abszolút BŰN, hogy Miéville könyveit ennyire hanyagolják a kiadók: a Városon es az új, Keanu Reeves-el közös könyvén kívül semmi sincs nyomásban, a Krakent 10e+ forintért lehet vadászni használtan, a Perdidót konkrétan sehol nem találom, és egy sorozatának részeit konkrétan két különböző kiadó adta ki. Nagyon megérdemelne valami jó, egységes újrakiadást, aminek tökéletes mintája lenne ez a szép Agavés kiadvány (akik három könyvét hozták ki összesen)).