Közhelyek

Jelen ​korunk őszinte drámája az elmúlásról, az üres érzelmekről, a hajszolt illúziókról, a hétköznapok szépségéről, a monotonnak hitt, utólag értékesnek ítélt órákról, a nagy szavak üresen csengő jelentéséről a közhelyekről… A szavak embere ritkán tud nagy érzelmekről őszintén írni. Legtöbbször csak üres klisék tömkelegével képes elénk tárni és megosztani velünk az élményeit. Shannen huszonéves újságíró, mégis megfáradt, kétségbeesett életet él. Látszólag teljes az élete, mindene megvan, és igyekszik boldognak tűnni, belül azonban üres, végtelenül boldogtalan. Riadtan keresi a kiutat a monotonitásból, görcsösen kapaszkodna valakibe, aki magával húzza. Vlad teljesen más szemmel látja a világot, mégis egymásra találnak. Teljesen ellentétes látásmódja, az életről kialakult véleménye Shannen újjászületését jelenti. Ráébreszti, mitől lesz szebb az élete, az ő világa, hogyan tud hinni újra az illúziókban, a boldogságban, a szeretetben. A nagy, közhelyes szavakban. Az élet ad és elvesz. Shannennek farkasszemet kell néznie az élet fájdalmas törvényeivel, szélmalom harcot vívnia egy előre eldöntött vesztes küzdelemben. Mélyen megindító történet az életünkben jelentéktelennek tűnő, mégis lényeges dolgok elmulasztásáról, és a valójában jelentéktelen dolgok téves felértékeléséről. Hibáinkról, gyengeségünkről, képzelt fájdalmainkról, önsajnálatunkról, illúziókról. Néma, olykor kifejezhetetlen, néha eltúlzott érzelmeinkről, kreált keserűségünkről. Betegségről, gyógyulásról, születésről, elmúlásról… És a megvilágosodásról. Rólunk…