Kőbe dermedt szívek
15 értékelés alapján
Értékelések megtekintése
felhasználó listáján szerepel
Oldalak száma: 413
Magánkiadás
(2026)
Nyelv: Magyar
ISBN: 9786150260372
Vannak szívek, amik nem azért dobognak csendesen, mert nincs mit érezniük. Hanem mert megfagytak. Megdermedtek. És talán meg is álltak. De ami egyszer már dobogott… az bármikor újra felébredhet. Melodi és Mox végre ugyanabban a világban élnek. Egy világban, ahol már csak a Novarák maradtak, a rettegett Mongok viszont… eltűntek. Senki nem tudja, hová lettek. Vagy hogy miért hagyták pont őket hátra. A levegőben háború íze kavarog, de nem tudni, ki ellen indul majd, vagy miért kell bekövetkeznie. A válaszokat csak a szétszórt Novarák ismerik, akiket szándékosan választottak szét, nehogy újra összefogjanak. Melodi és Mox elindulnak, hogy egyesítsék őket. Csakhogy, közben valami más is történik: a dermedt szív repedezni kezd. És ha egyszer a jég megtörik, a legapróbb érzelem is vihart szabadíthat fel. A Kőbe dermedt szívek a Halhatatlanok melódiája sorozat második része, amelyben tovább mélyülnek a Pid szigetén feltárt titkok, és egy tiltott kötelék szabályai is lassan semmivé porladnak.
Értékelések
Értékelés4,7
15 értékelés alapján
5
12 ×
4,5
1 ×
4
0 ×
3,5
1 ×
3
1 ×
2,5
0 ×
2
0 ×
1,5
0 ×
1
0 ×
Bejegyzések
15
Kőbe dermedt szívek
M. L. Eperke
Alig tudom szavakba önteni, mennyire szerettem ezt a részt is, annyira jó volt! Izgalmas, pörgős, szívszorító és elképesztően kidolgozott, minden egyes részlete.
Melodi karaktere és rátermettsége példamutató, Mox teljességgel elvarázsol, Erwin pedig megnevettet. Minden amit egy jó könyv adhat, ebben tutira benne van!
Alig várom a folytatást!
Melodi karaktere és rátermettsége példamutató, Mox teljességgel elvarázsol, Erwin pedig megnevettet. Minden amit egy jó könyv adhat, ebben tutira benne van!
Alig várom a folytatást!
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Kőbe dermedt szívek
M. L. Eperke
Kőbe volt zárva?
Vannak könyvek, amelyek nem azonnal ragadnak magukkal, hanem lassan, fokozatosan építik fel azt a világot, amibe végül bele lehet merülni. Ez a történet is ilyen: nem a gyors eseményekkel vagy folyamatos fordulatokkal dolgozik, hanem inkább egy egyre sűrűbbé váló hangulattal, ami szépen lassan húzza be az olvasót. A probléma csak az, hogy ez a „lassan beszippantó” hatás nálam sokszor inkább nehézkes haladássá vált, mint élvezetes elmélyüléssé.
Őszintén szólva ez volt az a könyv, amivel nagyon lassan haladtam. Többször is azon kaptam magam, hogy napokra félreteszem, mert egyszerűen nem vitt magával a lendület. Sőt, több alkalommal komolyan elgondolkodtam azon is, hogy félbehagyom. Nem azért, mert a világ ne lett volna érdekes, hanem mert a női főszereplő viselkedése számomra annyira sokszor frusztráló volt, hogy nehezen tudtam mellette élvezni a történetet. Végül viszont mindig visszatértem, mert maga a sztori annyira érdekelt, hogy nem tudtam teljesen elengedni.
A könyv hangulata alapvetően sötétebb és feszültebb, mint az előző részé volt. Már az elejétől érezhető, hogy itt nem egy könnyed továbbvezetésről van szó, hanem egy olyan helyzetről, ahol a háttérben folyamatosan valami nagyobb dolog készül. A világ továbbra is ismerős, de már nem az újdonság ereje tartja mozgásban, hanem az a folyamatos feszültség, hogy valami nincs rendben, és minden szereplő mintha egy olyan esemény felé sodródna, amit még senki nem lát tisztán.
A cselekmény alapvetően nem gyorsul fel később sem úgy, ahogy azt vártam volna. Inkább egyenletesen lassú marad, és sokszor apró, szinte jelentéktelennek tűnő eseményekből építkezik. Egy beszélgetés, egy félreérthető mondat, egy döntés előtti hezitálás – ezek viszik előre a történetet, nem pedig nagy, látványos fordulatok. Ez önmagában egy tudatos választás, és hangulat szempontjából működik is, mert végig van egy feszültség a háttérben, ami nem engedi teljesen el az olvasót.
Viszont emiatt a tempó sokszor nagyon lelassul. Volt, hogy azt éreztem, mintha ugyanazokat a köröket futnánk, csak más szereplőkkel vagy más helyzetekben. A történet előrehaladása ilyenkor inkább finom elmozdulásokban mérhető, nem konkrét eseményekben. Ez a fajta lassúság pedig nálam többször is elvitte az élményt abba az irányba, hogy nem haladtam vele szívesen.
A világépítés továbbra is az egyik legerősebb eleme a könyvnek. Látszik, hogy egy már jól felépített univerzumról van szó, ahol a háttérben komoly múlt és szabályrendszer húzódik meg. A Novarák és a Mongok története, az eltűnések, a szétszórt csoportok és a közelgő háború mind egy olyan nagyobb konfliktusra utalnak, ami folyamatosan ott lebeg a háttérben, még ha nem is mindig kap közvetlen hangsúlyt.
A véleményem tovább olvashatod a blogomon:
https://mertolvasnimindigjo.com/kobe-dermedt-szivek-halhatatlanok-melodiaja-2/
Vannak könyvek, amelyek nem azonnal ragadnak magukkal, hanem lassan, fokozatosan építik fel azt a világot, amibe végül bele lehet merülni. Ez a történet is ilyen: nem a gyors eseményekkel vagy folyamatos fordulatokkal dolgozik, hanem inkább egy egyre sűrűbbé váló hangulattal, ami szépen lassan húzza be az olvasót. A probléma csak az, hogy ez a „lassan beszippantó” hatás nálam sokszor inkább nehézkes haladássá vált, mint élvezetes elmélyüléssé.
Őszintén szólva ez volt az a könyv, amivel nagyon lassan haladtam. Többször is azon kaptam magam, hogy napokra félreteszem, mert egyszerűen nem vitt magával a lendület. Sőt, több alkalommal komolyan elgondolkodtam azon is, hogy félbehagyom. Nem azért, mert a világ ne lett volna érdekes, hanem mert a női főszereplő viselkedése számomra annyira sokszor frusztráló volt, hogy nehezen tudtam mellette élvezni a történetet. Végül viszont mindig visszatértem, mert maga a sztori annyira érdekelt, hogy nem tudtam teljesen elengedni.
A könyv hangulata alapvetően sötétebb és feszültebb, mint az előző részé volt. Már az elejétől érezhető, hogy itt nem egy könnyed továbbvezetésről van szó, hanem egy olyan helyzetről, ahol a háttérben folyamatosan valami nagyobb dolog készül. A világ továbbra is ismerős, de már nem az újdonság ereje tartja mozgásban, hanem az a folyamatos feszültség, hogy valami nincs rendben, és minden szereplő mintha egy olyan esemény felé sodródna, amit még senki nem lát tisztán.
A cselekmény alapvetően nem gyorsul fel később sem úgy, ahogy azt vártam volna. Inkább egyenletesen lassú marad, és sokszor apró, szinte jelentéktelennek tűnő eseményekből építkezik. Egy beszélgetés, egy félreérthető mondat, egy döntés előtti hezitálás – ezek viszik előre a történetet, nem pedig nagy, látványos fordulatok. Ez önmagában egy tudatos választás, és hangulat szempontjából működik is, mert végig van egy feszültség a háttérben, ami nem engedi teljesen el az olvasót.
Viszont emiatt a tempó sokszor nagyon lelassul. Volt, hogy azt éreztem, mintha ugyanazokat a köröket futnánk, csak más szereplőkkel vagy más helyzetekben. A történet előrehaladása ilyenkor inkább finom elmozdulásokban mérhető, nem konkrét eseményekben. Ez a fajta lassúság pedig nálam többször is elvitte az élményt abba az irányba, hogy nem haladtam vele szívesen.
A világépítés továbbra is az egyik legerősebb eleme a könyvnek. Látszik, hogy egy már jól felépített univerzumról van szó, ahol a háttérben komoly múlt és szabályrendszer húzódik meg. A Novarák és a Mongok története, az eltűnések, a szétszórt csoportok és a közelgő háború mind egy olyan nagyobb konfliktusra utalnak, ami folyamatosan ott lebeg a háttérben, még ha nem is mindig kap közvetlen hangsúlyt.
A véleményem tovább olvashatod a blogomon:
https://mertolvasnimindigjo.com/kobe-dermedt-szivek-halhatatlanok-melodiaja-2/
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Kőbe dermedt szívek
M. L. Eperke
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
... és még 12 további bejegyzés
Az összes bejegyzés és értékelés megtekintéséhez jelentkezz be!
Bejelentkezés