Kitchen

Nagyon jó is lehetne, ha nem lenne vontatott és unalmas a történetvezetés. Amikor történik valami, az remek, izgalmas, érdekes. A karakterekben van energia. De rettenetesen túlírt, visszatértek a hasonlatok, és a sehová nem vezető cselekmények. Hiába megy valaki Aból Bbe, beszél XY az YZ-vel, egyszerűen nem tudunk meg semmit, toporgunk. Minimális infók vannak, amik nem érdekesek. Több tíz oldal megy el azzal, hogy a királyi kancák be vannak drogozva. De mire ez az eszköz fel van használva a történet előremozgatásával kapcsolatban, eltelik 300 oldal.
Kapunk egy új királynőt, akinek egy darab lényeges jelenete van, de az ő szála eddig le van fojtva. Annyira érdektelen a számomra, hogy nem csigáz fel, mi lesz vele ezek után.
Volt egy királynőnk, akinek a povja amúgy se volt érdekes. Fellázadt, rossz királynő, fellázadtak ellene, elbukott. Nyitva maradt az ő szála is, de annyira nem érdekel a karakterének ellenszenvessége miatt, hogy semennyire.
Midász… Midász. Az egyetlen kérdésem csak az lenne, hogy Auren miért szólítja mindig a vezetéknevén. Még akkor is így volt, amikor szerette. De amúgy is, mindenképp furcsa. Cseréljük le Kovácsra. De tényleg, olvasd vissza, vagy ha most kezded a könyvet, mindig amikor írják, hogy Midász, olvasd Kovácsnak. Vagy Ötvösnek. Csak hogy asszociációban maradjunk. Rettenetesen komikus és életidegen. Ugyanakkor mindenki más, akivel bizalmas viszonyban van, Tyndallozza.
Slade hozta amit hoznia kellett, nem lepett meg semmivel. Midász meglepett, neki egész jó csavart adtak az utolsó 20 oldalon. De Slade egyelőre tucat-romantasy-pasi. A való életben ő az a kopasz, formára nyírt szakállú (fekete szakállú) közepesen kigyúrt, tetovált faszi, akiből másodpercenként 3 jön veled szembe a körúton.
Viszont, és ami meglep, hogy kivételesen az nagyon érdekel, hogy mi lesz ezek után Aurennel. Az ő karaktere, a vívódásai, a döntései, nagyon megfogtak, ami egészen ritkaságszámba megy. Hiába lassú az ő cselekménye is, de ő érdekel. Igazából, még szerencse, hogy ő a főszereplő. A kezdeti kötetek nehézségei ellenére, Auren viszi a hátán a sztorit, a traumái, és ahogy szépen lassan ráébred, hogy traumái vannak. Nem jó élete, hanem mélyen gyökerező traumái. Rettenetes felismerni, és kifejezetten jól van bemutatva ez a folyamat. Kár, hogy minden más harmadosztályú körülötte. Azért kíváncsi leszek a folytatásra.