1537, Anglia. A gyökeres átalakulás, legnagyobb változások időszaka a szigetországban 1066 óta. VIII. Henrik az egyház legfőbb fejének nyilvánította magát, az ország pedig kegyetlen új törvényekre és manipulált perekre ébred. Thomas Cromwell különleges megbízottakat küld szét az országba, hogy vizsgálódjanak a kolostorokban. Ám a sussexi partvidéken, Scarnsea monostorában Cromwell megbízottját, Robin Singletont holtan találják: valaki levágta a fejét. A gyilkosságot szentségtörő események kísérik feláldoznak egy fekete kakast a templom oltárán, és eltűnik Scarnsea kolostorának híres ereklyéje. Cromwell Matthew Shardlake-et, a jogászt küldi az árulás és a halál légkörébe, hogy kiderítse: kik állnak a sötét események mögött. Shardlake-et nyomozása arra kényszeríti, hogy mindent megkérdőjelezzen, amit megtud, sőt még és azt is, amiben igazán hisz
Minden adott egy jó kis krimihez: zárt, szigorú rend szerint élő mosotor, ahol mindenkinek megvan a maga kis szennyese. A főhőst sürgeti az idő, kapóra jön, hogy a tél miatt az apátság lakói nem tudják elhagyni a helyszínt.
Nagyon élveztem a leírásokat, a nyersen elénk tárt mindennapi élet bemutatását. Nem szoktam ilyet, általában hagyok pihenőt egy sorozat részei között, de annyira benne akartam maradni a világban, amit teremtett, hogy közvetlenül ezután elkezdtem a folytatást.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Noha a Kard által egy történelmi krimi, azonban sokkal inkább az elméleti kérdéseken van a hangsúly, mintsem a pörgős cselekményen. A történet inkább egy pszichológiai thriller, amelyben mindenkinek van egy, a korabeli mércével mérve mocskos titka, amely ha napvilágra kerül, akkor az akár az életébe is kerülhet. A rengeteg piszkos titok pedig összeadódik, és tulajdonképpen kiderül, hogy az egész rendház bűzlik.
A regénynek pedig pont az a szépsége, hogy az olvasó Shardlake-kel együtt jön rá ezekre a titkokra szép lassan, amelyből aztán összeáll egy olyan kép, amelyből kirajzolódik, hogy minden mindennel összefügg. Kicsit olyan érzésem volt olvasás közben, hogy a könyv remekül bemutatja, hogy miért szokás a sötét jelzővel hivatkozni a középkorra. Mindemellett picit Trónok harca jellege is volt kicsiben, azaz ha a hatalmasok játszmáját játszod, akkor vagy nyersz, vagy meghalsz. És ezért írtam, hogy kicsiben, mert itt nem feltétlen a játszmán volt a hangsúly, hanem a túlélésen – bármi áron.
A regény önmagában is mélyen elgondolkodtató, azonban a történelmi kor ismerete alapján talán kifejezetten szomorú is. Egy olyan időszakról van szó, amikor az emberi életek Henrik király aktuális hangulatától függtek, és ahol a gondolatok miatt is fejek hulltak. Ha önmagában nézem a Kard által cselekményét, akkor egy lassan csordogáló, a karaktereket körülvevő világ mélységeire összpontosító regényként tudnám jellemezni, amelyben senki és semmi nem az, aminek mutatja magát.