Karácsony, imádom-utálom

Mi mást is olvashatna ilyenkor az ember, ha nem karácsonyi könyvet?

Bookline csoportos karácsonyi ajánlásra kerültem e könyv közelébe. Nagy reményeket fűztem hozzá, mert többen dicsérték. Úgy tűnik, nem vagyunk egy hullámhosszon. Pedig az elején, amikor a hátlapon elolvastam a tartalmat, felcsillant a szemem. Kezdetben még ígéretes volt. De ahogy olvastam… egyre inkább nem tetszett. 6 nap alatt olvastam ki, már vártam a végét, nem akartam félbehagyni. Két ponton ért el nálam érzelmet a könyv. 1, amikor a nagyira emlékezett . ill. a nagyi levelei. 2, Max traumája kapcsán.
De rendkívüli módon idegesített a könyvben 42x elhangzó „városi lány” és „Mr. Mogorva” kifejezések. Néha úgy éreztem 13 éveseknek íródott a könyv. Lehet, hogy így van, de akkor túl sokat vártam. Zavart, hogy {a mamáról szinte nem tudtam meg semmit, Lara szüleiről még érintőlegesen sem, még annyit se. Zavart, hogy túltolta az írónő a Max-ról való áradozást, hogy most mi a baja, mikor miért Buddha. Sokáig tartott számomra ez a se veled se nélküled vajúdás, aztán meg 3 oldalban rajzolt happy endet a végére.} Valahogy többet vártam a könyvtől, mert volt bennünk közös, a nagymamám szeretete és elvesztése engem is nagyon megviselt. De ez az előtte és utána való élet, az imádom és utálom a címben, annyira sarkítottnak érzem. Nem ennyire fekete és fehér az élet. A borító is borzalmas szerintem.