House of Beating Wings - Verdeső szárnyak

“– Ez nem a beléd vetett hitről szól, hanem arról, hogy tudom, kihez hűségesek ezek a férfiak körülöttem. Bármit megtesznek, hogy megvédjék a hercegüket. Bármit.
– Én pedig bármit megteszek, hogy megvédjelek téged.”

ÚR
ISTEN

Ez valami zseniális volt! Már nagyon régóta nem kötött le ennyire egy fantasy könyv, talán utoljára a Vér és Hamu sorozatnál volt ilyen. Egyszerűen nem tudtam letenni.

A történet tele volt akcióval, váratlan fordulatokkal és olyan csavarokkal, amik tényleg megleptek. Nem azok a kiszámítható, sablonos megoldások, hanem igazi, jól felépített plot twist-ek. Többször is azon kaptam magam, hogy csak bámulok a könyvre, próbálom feldolgozni, mi történt, aztán azonnal lapozok tovább, mert muszáj tudnom, mi jön ezután.

A karakterek is elképesztően jól meg voltak írva. Nem csak érdekesek voltak, hanem élők, hibákkal, motivációkkal, fejlődéssel. Könnyű volt hozzájuk kötődni, izgulni értük, velük együtt nevetni, sőt néha még bosszankodni is rajtuk. A dinamika a karakterek között folyamatosan változott, és ez még inkább fenntartotta a feszültséget és az izgalmat.

A világépítés szintén brutálisan erős volt, az egész univerzum magával ragadott.

Összességében ez az a fajta könyv, ami nem csak olvasás közben iszonyat jó, hanem utána is veled marad. Mindenképpen új kedvenc sorozatot avattam, alig várom a következő részeket.

Ha valaki szereti a pörgős, fordulatos high fantasy történeteket, akkor ezt semmiképp se hagyja ki.

❓ Ti olvastátok már? Ha igen, hogy tetszett? Ha nem, tervezitek? ❓

Nagyon nehezen haladtam ezzel a könyvvel. Már az első oldalak után éreztem, hogy ez nem lesz egy könnyen olvasható vagy igazán beszippantó történet számomra. Konkrétan a 100. oldalig is alig bírtam eljutni, mert annyira gyerekesnek és unalmasnak tartottam az egészet. Nem az volt a probléma, hogy lassan indul a történet, mert egy jó fantasy akár lassan is építkezhet, hanem az, hogy ez a lassúság nem párosult sem hangulattal, sem erős karakterekkel, sem olyan világépítéssel, ami igazán bevon.

Az elején ami a legjobban megzavart, az a felépítés volt. Kapunk egy bevezetést, amikor a női főszereplőnk, Fallon még csak tizenkét éves, majd ugrunk az időben legalább tíz évet. Ez alapvetően működhetne egy karakterfejlődés bemutatására, de itt számomra teljesen ellenkező hatást váltott ki.

A világ viszont nagyon tetszett, amit az írónő megalkotott. Ez volt az egyik kevés dolog, ami végig megtartotta az érdeklődésemet. A fantasy háttér, a tündérek világa, a királyságok közötti feszültségek és az egész mitológiai alap ígéretes volt. Érezhető, hogy egy nagyobb univerzum van mögötte, amit az írónő részletesen ki akar bontani.
Alapvetően nagyon szeretem a romantasy műfajt, mert mindig találok benne valami kapaszkodót – leggyakrabban a világépítés vagy az atmoszféra az, ami megfog. Itt is inkább ez vitt tovább, nem a karakterek.

A romantikus szálat ebben a műfajban már nem várom különösebben, mert sokszor ugyanazokat a kliséket ismétli. Inkább azt figyelem, mennyire tud újat mutatni egy történet. Ebben a könyvben az elején még volt egy kis kíváncsiság bennem, főleg a szerelmi háromszög miatt.

A szerelmi háromszögek viszont általában ugyanabba a problémába futnak bele: túl hamar egyértelművé válik, ki lesz a végső választás. Itt is ez történt.

A véleményem tovább olvashatod a blogomon!