Hogyan éljünk túl egy horrortörténetet

Sajnos ez a könyv nem az lett, amire én vágytam. Minden potenciál benne volt, de úgy érzem nem tudta megugrani azt a bizonyos lécet.👀

Alapkoncepció van egy nagyon híres és gazdag horror író, aki a végrendeletében meghívott 7 másik horror írót a kúriájába. Ahelyett, hogy az örökségét hagyta volna rájuk az elhunyt, egy élet halálra szóló játékba csöppentek a naiv írók.
Úgy gondoltam ez minden, amit imádok. Horror, rejtély, misztikum, játék élet halálra, akár egy kis nyomozás, és mindez egy tipikus régi kori kúriában, tele titkos csapóajtókkal és folyosókkal. Kicsit Agatha Christie hangulatot is vártam.🍂

Eddig tartott az érdekes rész, mert sajnos nagyon nem olyan irányba haladt a cselekmény, mint amire én vágytam volna.
Kiaknázatlan helyzetek tömkelegét éreztem. Sajnos a játékok nem voltak túl izgalmasak, és érdekesek. Sőt nagyon hamar túlestünk rajtuk, és pikpak kitalálta az ember „mire is megy ki a játék”, ami engem elszomorított. Tele volt a könyv visszaemlékezésekkel, hogy megismerjük a 7 író múltját, és az okokat, hogy miért is kerültek ide. Ez még jó is lehetett volna, de unalmas lett, senkit sem lehetett igazán megkedvelni, vagy megsajnálni.
Ezek mellett még a történet vége is kiszámítható volt az első perctől kezdve.
Én vártam volna, hogy ha már 7 horror író kerül be egy ilyen szituációba, akkor kihasználják a könyves tudásukat, előnyüket. Hiszen mégsem átlag embereknek kell túlélniük egy horror történetet, hanem azoknak, akik tökélyre vitték az ilyen sztorik működését. Ez szerintem nagy hiányossága a cselekménynek, hamár a cím is erre utal. Sajnos nem volt eléggé horrorisztikus, fiatalabbaknak vagy azoknak tudnám ajánlani, akik alapjáraton nem olvasnak horrort, mert ebben semmi félelmetes nem volt.

De hogy jókat is írjak, tetszett az a hangulata, a misztikuma, a kúria teljesen a RémRomra emlékeztetett. Könnyen olvasható, egyszerű nyelvezettel.
Egy olvasásnak nem volt rossz.

Mortimer Queen, a legendás horroríró leszármazott nélkül halt meg. Hatalmas vagyonát látszólag hét személy – jobban mondva hét író – között szeretné elosztani, akik őszinte meglepettséggel és tagadhatatlan nyereségvággyal érkeznek a végrendeletfelolvasás helyszínére, Mortimer kúriájába. 🖤

Szomszéd, munkatárs, szerelem… vajon tényleg csak ennyi fűzte Mortimert a hét szerencsés kiválasztotthoz?

„Biztos vagyok benne, hogy sokan csodálkoztok azon, hogy miért vagytok itt ma este. Nem hagylak benneteket tovább bizonytalanságban, mivel nem thriller-, hanem horrokönyvíró vagyok. Jöjjön hát a rettegés!”

Az egyszerű végrendeletfelolvasás víziója hamar köddé válik, amikor a vendégekben tudatosul, hogy Mortimer a túlvilágról is képes mozgatni a szálakat. Egy kísérteties játék céljából csalta őket ide: szobáról szobára, feladványról feladványra kell haladniuk, hogy kijuthassanak a házból. Igen ám, de ez a ház… éhes. Ha elbuknak egy rejtvényt, valamelyiküket egyszerűen magával ragadja.

„Miféle háznak vannak titkos átjárói? – kérdezi Crystal a homlokát ráncolva. […] – A sátán kutyái, A titkos kert, Jane Eyre. Drakula… – sorolja.”

A kezdeti rémület után a hét szerencsés (de lehet találóbb, ha szerencsétlennek hívjuk őket) rájön, hogy kénytelenek Mortimer szabályai szerint játszani, ha egyszer ki akarnak jutni a rémisztő fogságból. Az igazi izgalmak innentől veszik kezdetét.

A magam részéről imádtam, hogy a kúriában játszódó fejezetek egy valóságos horrorfilmet jelenítettek meg a szemem előtt, miközben novellák formájában minden versenyző múltját, szégyenletes titkait és hibáit is megismerhettem. Talán még nem is találkoztam ilyen regénnyel, amelyben egyetlen szereplőt sem tudtam a szívembe zárni, de ennek ellenére is faltam a fejezeteket.

A Multiverzum Kiadó jóvoltából egy igazi őszi hangulatú, hátborzongató regényt ismerhettem meg. A halloweeni időszakra ez egy igazi kihagyhatatlan darab: szerezzétek be Ti is! 🍁
#recenzió

Az alapötlet olyan, mintha Agatha Christie-t és a Cluedót összemosnánk egy szabadulószobával. Az nem meglepő, hogy élvezetes olvasmány kerekedett ebből. Az viszont kellemetlenebb, hogy végig azt éreztem: ebből mennyivel többet ki lehetett volna hozni.

Mennyire horror ez a horror? Véresnek véres. Néha gusztustalan is. Emberek halnak meg meglehetősen fantáziadús módokon. Ráadásul kifejezetten nyomasztó az egész kúria, de a könyvet mégsem mondanám különösebben ijesztőnek. Sőt, bármilyen abszurdul is hangzik egy emberevő házról szóló történet esetében: nekem valahol egészen cozy horror élményt adott.

Arnold a horror kliséivel nagyon jól bánik. A szereplők horrorírók, tehát ők maguk is felismerik azokat a helyzeteket, amelyekben vannak. Tudják, hogy egy sötét folyosón kettéválni nem az év ötlete. Természetesen ettől még csinálnak hülyeségeket. Ezt mind úgy, hogy ők is kimondják, hogy amúgy szar ötlet.

Egyébként szimpatikus karaktereket senki ne várjon. Úgy gondolom, hogy szándékos húzás volt az írótól, hogy egyik szereplőt sem tette kedvelhetővé. A történet előrehaladtával egyre több információt kapunk róluk és ebből gyorsan kiderül, hogy senki sem véletlenül került fel a vendéglistára.

Egy ennyire látványos alapötlet után valami sokkal ütősebb fináléra számítottam. Pedig a fináléhoz vezető út kellően szórakoztató volt. Úgy gondolom, hogy nem sokat kellett volna hozzátenni ahhoz, hogy egy kifejezetten erős könyv legyen a végére.

Tehát messze nem tökéletes, viszont miközben olvastam, meglehetősen jól szórakoztam. Néha pedig ennyi éppen elég.