Egy elmélet szerint, életünk végén hét percet kapunk, hogy újra átéljük a legszebb pillanatainkat. De vajon ez tényleg igaz? Chloe Langford Életem egyik legnagyobb tragédiája után döntöttem úgy, hogy pszichológia szakon fogok továbbtanulni. Azt hittem, hogy segít majd kiismerni az embereket, de aztán szembesültem a ténnyel, hogy a barátom megcsalt, ami egyáltalán nem tett jót az önbizalmamnak. Ám ha nem történt volna meg azon a bizonyos estén a szakítás, talán sosem találkozom azzal a fiúval, aki nemcsak segít visszanyerni a valódi énem, de második esélyt is ad, hogy egy múltbeli hibámat kijavítsam. Lance Blackburn A család fekete bárányának lenni szívás. A hétköznapjaim szürkék; általában családi vitákat hallgatok, amik rendszerint miattam robbannak ki, mivel nem vagyok olyan szorgalmas, mint az öcsém. Mi több, a kudarc tökéletes példája vagyok, aki a filozófiaórái helyett inkább a városban motorozik. Nincsenek hosszú távú céljaim, elképzelni sem tudom az öt évvel későbbi énem. A sebesség az egyetlen menedékem, ami kitisztítja a fejem, és ami nélkül nem ismertem volna meg azt a lányt, aki színt hoz a sivár életembe. Talán a sors nem véletlenül sodor egymás mellé két embert.
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
A Hét perc olvasóit leginkább az érzelmi intenzitása és a nehéz témák őszinte feldolgozása osztotta meg, sokak szerint azonban mélyen megrázó és emlékezetes olvasmány. Többen kiemelték a fájdalom, a trauma, a lelki bántalmazás és a mentális nehézségek bemutatását, valamint azt, hogy a könyv fontos felismeréseket és tanulságokat ad. A szereplők közül különösen Lance karakterével tudtak sokan együtt érezni, míg mások úgy érezték, hogy Chloe és a kapcsolatuk nem kapott elég mélységet.
A lelkes olvasók szerint a könyv megható, érzelmes és nehezen felejthető, ezért zsebkendőt is érdemes bekészíteni mellé. Ugyanakkor többeknek kiszámíthatónak, lassú tempójúnak vagy helyenként ismétlődőnek tűnt, és akadt, aki a fordulatokat, a karakterfejlődést vagy a történet egyes részeinek kidolgozottságát kevésbé érezte meggyőzőnek. Összességében azoknak ajánlható, akik nyitottak a lelkileg megterhelő, komoly témákat feldolgozó és erős érzelmi hatásra törekvő történetekre.
Sajnos engem ez a könyv most nem igazán fogott meg. 🥺
Úgy éreztem, hogy az írónő több komoly lelki problémát és nehezebb témát is szeretett volna feszegetni, ami önmagában nagyon jó irány lehetett volna, de számomra valahogy mégsem sikerült igazán mélyre mennie.
A történetet elég kiszámíthatónak éreztem, és nekem túlságosan lassan haladt. Nem igazán volt meg az az érzés, hogy „na még egy fejezetet muszáj elolvasnom”. Pedig előtte már két könyvet is olvastam az írónőtől, és azok kifejezetten tetszettek, ezért talán még jobban meglepett, hogy ez most ennyire nem talált el.
A végét pedig kicsit összecsapottnak éreztem. Szerintem az írónő egy nagy csattanónak szánta, de nálam sajnos nem ütött akkorát, mert addigra már nagyjából sejthető volt, merre fog kifutni a történet. Valahogy egy erősebb, meglepőbb lezárást vártam volna.
És akkor egy teljesen jelentéktelen dolog, ami valamiért egy idő után már borzasztóan irritált: miért kellett szinte mindig külön leírni, hogy a cigicsikket a kukába dobták? 😂😂 Értem én, ne szemeteljünk, de egy idő után már vártam, mikor kerül elő megint a kuka. 😅
Összességében nem mondanám rossz könyvnek, egyszerűen nekem ez most kevés volt, főleg az írónő másik két könyve után.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat