Gyilkosság a krimifesztiválon

Az első rész után nem volt kérdés, hogy folytatom. Még mindig csak ismerkedem a krimi műfajjal, és bevallom, még nem érzem magaménak, de Jud Meyrin valami különlegeset alkotott. Egy világot, ami egyszerre borzongató és izgalmas... egy világot, amibe olvasóként belesodródtam, de élni azért nem élnék benne, nem szeretnék néhány golyót a vállamba... 😅

Tristan és Lottie közötti dinamikát imádtam... Megmosolyogtató, és nem tudnám spoiler nélkül leírni...

Ebben a részben Tony és Louise-ból is többet kaptunk... valami megmozdult bennem velük kapcsolatban, alig várom, hogy az ő történetüket is olvassam.

Őszintén? Ez a könyv bebizonyította, hogy a krimi is lehet érzelmes, humoros, és szívdobogtatóan izgalmas. Alig várom, hogy folytathassam a sorozatot... és közben rettegek, hogy egyszer véget ér. 💖

„- Vitában elég nehéz legyőzni téged, Kesley.
– Csak most jössz rá?
– Nem, már kezdettől fogva tudom. Épp ettől olyan csábító újra és újra megpróbálni.”

Bár eredetileg mást akartam olvasni, végül nem bírtam ellenállni neki, így nekivágtam és milyen jól tettem! Most azt tudom mondani, hogy ha az első részt szerettem, akkor ezt egyenesen IMÁDTAM. Annyi fordulat, gyanúsított és karakterfejlődés volt benne, hogy az eszem eldobtam. ❤ Most már teljesen biztos, hogy többet fogok olvasni a romantikus krimi zsánerben, már meg is rendeltem az utánpótlást.

Az írónő írói stílusa továbbra is tetszik, szeretem a párbeszédeket, a leírásokat, igazából mindent. Emellett zseniálisan vegyíti a romantikát a krimivel, az utóbbi nem veszti el a hangsúlyát, de a romantika szerelmesei is elégedettek lehetnek. A fejezetek ismét rövidebbek voltak, ami által még lendületesebbnek éreztem a regény olvasását. A cselekmény most is nagyon jól fel volt építve, ráadásul több nézőpont, valamint idősík is volt. Talán ez volt a legizgalmasabb, hiszen ahogyan a szövevényes szálak összeértek… huh, egyszerűen zseniális érzés volt.

A fő helyszín most nem Edinburgh volt, hanem egy kisváros, Montrose, ahol általában nem történik semmi izgalmas, de hát Lottie hazaköltözött és ez a nőszemély rendesen vonzza a bajt. Mindenhol megtalálja, legyen akárhol, például egy csodaszép part menti sétán. Nagyon tetszett a nyomozás menete és lendülete, izgi volt, hogy egyre több gyanúsított került elő és már a szereplők is kételkedtek abban, hogy mi fog még történni. Egy-két dologra számítottam, de a szerző még tovább csavarta a dolgokat, mint gondoltam. A végére teljesen bepörögtem, le sem tudtam tenni, szóval hajnalban fejeztem be. Minden feszültséggel és fordulattal teli percéért megérte!

A karakterek itt még szimpatikusabbak lettek, sokat fejlődtek mostanra és a külön töltött idő is segített. Most kevesebbet veszekedtek, de szerencsére a csipkelődő párbeszédek, beszólások megmaradtak, így továbbra is egymás idegeire tudtak menni, amin én rendkívül jól szórakoztam. Lottie mostanra talán kevésbé volt makacs és felelőtlen, jobban figyel a környezetére. Tristan pedig, oh atyám… hát igen, odavagyok ezért a morcos és morgós férfiért.

A mellékszereplők közül most talán Francescát tudnám kiemelni, de meglepő módon Tony és Louise karakterét is megkedveltem a végére. Kíváncsi leszek a történeteikre.

Mindent összevetve, ezt a kötetet még inkább szerettem, mint az előzőt, és nagy izgalommal tölt el, hogy még van folytatás, amibe belevethetem magam. Zseniális, ahogyan a szerző ötvözi a krimit és a romantikát, engem teljesen megvett magának vele. Ráadásul tényleg olyan fordulatos, hogy azt se tudtam, hova kapjam a fejem.

Ha még nem olvastátok a sorozatot, de szeretitek a krimit, főleg, ha van benne egy kis romantika is, akkor ne fogjátok vissza magatokat! ❤

Meggyilkolt?

Az első rész elsöprő sikere után nem is volt kérdés, hogy azonnal olvasom is a második részt, bár az első végén olyan idegbe rakott a férfi főszereplő, hogy szerintem egy levél nyugtatót kellett bevennem. Na és amikor nekikezdtem ennek a résznek a szedése nem maradt abba.

A kövi könyv talán még jobban kicsapta azt a bizonyos biztit, mint az első több szempontból is. De kezdem az elején. Számomra ez a sztori is kissé lassan indult be, de miután felért nagy nehezen a hegytetőre, na onnan jött a zuhanás, de ez olyan egetrengető volt, hogy bakker. Igazi kis érzelmi hullámvasúton vitt végig a regény, az érdeklődésem pedig folyamatosan fenntartotta és nem is akart elengedni. Végig azt hittem tudom mi lesz a végkifejlet és azt hittem nem fog meglepni a vége, azonban utána rendesen pislogtam mint hal abban a bizonyos szatyorban. Gyorsan pörög, nincs benne megállás, az írónő egy perc nyugatot sem hagy nekünk, állandóan pörögnie kellenek a fogaskerekeknek az agyunkban. Ez nem egy könnyed kis olvasmány. Miatta már sokkal jobban el akarok menni Skóciába. Ahogy az első részben, itt is a gyilkos túl okos, sosem tudjuk mi fog következni a következő oldalon és ez egyszerre felhúz, de még is nyugtat, mert végre nem az első oldalon tudom meg, hogy ki is a gyilkos. A plusz információknak nagyon ürültem, amiket Tristan mesélt és ettől talán kicsit jobban beleláthattam az ő és a társa kapcsolatába és megérthettem ezt az egészet, aminek örültem, mert így azért sokkal érthetőbbek a dolgok. Viszont még mindig úgy gondolom Tristan és Louise-nak még mindig kijárna egy külön előzmény rész, mert azért itt még mindig lenne mit elmesélni.

A véleményem tovább olvashatod a blogomon:
https://mertolvasnimindigjo.com/gyilkossag-a-krimifeszt…