Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni ez emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult. A Füves könyv a Helikon Kiadó gondozásában egy új sorozat részeként jelenik meg, melyben Márai életbölcsességeit olvashatjuk. A sorozat köteteit Kő Boldizsár csodálatos illusztrációi díszítik.
Tipikusan az a könyv, amint nagy lelkesedéssel megvettem, de egy ideje csak vár a polcon, hogy elolvassam. Idén elhatároztam, hogy csökkentem a TBR listámat, és minden hónapban elolvasok egy könyvet, amit csak halogatok egy ideje.
Úgy éreztem ez a kötet jó választás lesz, lehet nem is baj, ha a sok fantasy világból valami visszaránt kicsit a valóságba, de hatalmasat kellett csalódnom. A könyvben Márai “örökérvényű igazságokat” gyűjt össze, ami útmutatóként szolgálhat a mindennapokban, egy boldog, kiegyensúlyozott élethez. Viszont ezek a kis lelki fröccsök szerintem nem állják meg a helyüket a mai világban. Igaz, 1943-ban jelent meg, a korában lehet tudtak azonosulni ezekkel a gondolatokkal. Sokszor ellentmondásokba ütköztem, és néha úgy éreztem, hogy az ellen kampányol, hogy az ember jól érezze magát a bőrében.
Összességében nem hozta azt, amire számítottam, kellett bő két hét, mire átrágtam magam rajta.🍁
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat