Ida sikeres építész, egyedül él, és rendszerint nős férfiakkal keveredik inkább rövidebb mint hosszabb kalandokba. Egyre jobban aggasztja, hogy szingli, és hogy elszalasztja az anyává válás lehetőségét. Amikor betölti a negyvenet, úgy dönt, lefagyasztatja a petesejtjeit arra az esetre, ha találkozik majd a megfelelő társsal. A nagy elhatározást a tengerparti nyaralóban akarja bejelenteni a családtagjainak, ahol összegyűlnek, hogy megünnepeljék az anyja hatvanötödik születésnapját. Azonban Marthe, a húga megelőzi, és egy sokkal jelentősebb hírrel áll elő. Az idillinek induló nyaralás szép lassan kezd rémálomra hasonlítani... Marie Aubert regényében, akár egy Dogma-filmben, egy diszfunkcionális család dinamikája, múltja és jelene bontakozik ki néhány nap történéseibe sűrítve. A pörgős és humoros elbeszélés pontos képet ad arról, milyen nehéz másképp viselkedni, mint ahogyan a rég megszokott szerepek diktálják. Nehéz, de talán nem lehetetlen.
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
Felnőtt emberek rövid, lendületes és könnyen olvasható kötet, amelyet több olvasó néhány óra alatt befejezett. Marie Aubert szűkszavú, őszinte és minden szépítéstől mentes stílusa erős lélekrajzzal párosul, miközben sok mindent az olvasó képzeletére bíz. A családi kapcsolatok, a magány, az anyaság és a felnőtté válás kérdései különösen hitelesen és érzelmekben gazdagon jelennek meg.
Sokan méltatták az összetett, életszerű karaktereket és a gördülékeny, filmszerű elbeszélést, ugyanakkor több olvasó kifejezetten nehezen kedvelhetőnek találta a szereplőket önzőségük és éretlenségük miatt. A kötet mély mondanivalója és kellemetlenül ismerős dilemmái elgondolkodtató, erős olvasmányélményt adhatnak, bár nem mindenkinél vált kedvenccé. Elsősorban azoknak ajánlható, akik a tömör, intenzív és lélektani fókuszú családregényeket, valamint az északi irodalom közvetlen hangját kedvelik.
Rövidsége miatt nagyon gyorsan, pár óra alatt elolvasható kis könyv.
Nagyon tetszett benne, hogy mindenféle körítés nélkül, szűkszavúan és őszintén írt az írónő. Nem szépített semmit. Emiatt külön értékeltem a művet, mert így konkrétan olyan volt, mintha valakivel beszélgettem volna és az ő gondolatait face to face hallottam volna az elmagányosodásról, a gyermekvállalásról vagy éppen nem vállalásról. Az anyaságról és annak vágyáról.
Azonban nem tudtam elmenni amellett, hogy mennyire ki nem állhattam a szereplőket. Egyik rosszabb volt mint a másik. Önzőek, akiket csak az érdekel, hogy mi van velük. Mintha megmaradtak volna a gyermekkorban. Bár valószínűleg direkt voltak ennyire kisarkítva.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat