Ida sikeres építész, egyedül él, és rendszerint nős férfiakkal keveredik inkább rövidebb mint hosszabb kalandokba. Egyre jobban aggasztja, hogy szingli, és hogy elszalasztja az anyává válás lehetőségét. Amikor betölti a negyvenet, úgy dönt, lefagyasztatja a petesejtjeit arra az esetre, ha találkozik majd a megfelelő társsal. A nagy elhatározást a tengerparti nyaralóban akarja bejelenteni a családtagjainak, ahol összegyűlnek, hogy megünnepeljék az anyja hatvanötödik születésnapját. Azonban Marthe, a húga megelőzi, és egy sokkal jelentősebb hírrel áll elő. Az idillinek induló nyaralás szép lassan kezd rémálomra hasonlítani... Marie Aubert regényében, akár egy Dogma-filmben, egy diszfunkcionális család dinamikája, múltja és jelene bontakozik ki néhány nap történéseibe sűrítve. A pörgős és humoros elbeszélés pontos képet ad arról, milyen nehéz másképp viselkedni, mint ahogyan a rég megszokott szerepek diktálják. Nehéz, de talán nem lehetetlen.
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
Felnőtt emberek rövid, lendületes és könnyen olvasható regény, amely sok olvasót már a tömörsével és filmszerű tempójával megnyert. A családi kapcsolatok, a testvéri rivalizálás, a magány, az anyaság és a társadalmi elvárások kérdéseit nyersen, őszintén és erős lélektani érzékenységgel járja körül.
Különösen sok dicséretet kaptak a természetes párbeszédek, a belső monológok és az összetett, hiteles karakterek, akikben egyszerre lehet felismerni vonzó és taszító vonásokat. Ugyanakkor több olvasó számára a szereplők önzősége és a családi feszültség kifejezetten idegesítő vagy nehezen elviselhető volt, ezért az érzelmi hatás megosztó. Azoknak ajánlható leginkább, akiket érdekelnek a felnőtté válás dilemmái, a női élethelyzetek és a rövid, de súlyos mondanivalójú északi regények.
Rövidsége miatt nagyon gyorsan, pár óra alatt elolvasható kis könyv.
Nagyon tetszett benne, hogy mindenféle körítés nélkül, szűkszavúan és őszintén írt az írónő. Nem szépített semmit. Emiatt külön értékeltem a művet, mert így konkrétan olyan volt, mintha valakivel beszélgettem volna és az ő gondolatait face to face hallottam volna az elmagányosodásról, a gyermekvállalásról vagy éppen nem vállalásról. Az anyaságról és annak vágyáról.
Azonban nem tudtam elmenni amellett, hogy mennyire ki nem állhattam a szereplőket. Egyik rosszabb volt mint a másik. Önzőek, akiket csak az érdekel, hogy mi van velük. Mintha megmaradtak volna a gyermekkorban. Bár valószínűleg direkt voltak ennyire kisarkítva.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat