Dosztojevszkijt nem véletlenül tartják a lélektani regények mesterének, írásaiban gyakori, hogy a hangsúlyt elsősorban a hősök érzelmeire, belső vívódásaira, a lélek legmélyebb rétegeinek feltárására helyezi. Így tesz a Fehér éjszakák megírásakor is, amelynek főhősévé egy álmodozót választ, aki ábrándozásaiban egész regényeket él át. Magányosan és álmaiba merülve rója az éjszakai Szentpétervár utcáit akkor is, amikor találkozik egy különleges lánnyal. Vagy talán ez a találkozás is csak egy álom? A Szelíd teremtés már nem a beteljesületlen vágyakozás története, hanem egy olyan házasságé, amelyben egyik fél sem érti meg a másikat, és mindketten hallgatásba burkolóznak. A kimondatlanul maradt szavak feszültséghez, majd tragédiához vezetnek... A Proharcsin úr című írásában Dosztojevszkij kétféle világnézetet ütköztet egymással, miközben újfent a lélek rejtelmeit boncolgatja, és rámutat arra is, hogy végül "a halál lerántja a takarót minden titkunkról". Ami ezt a három művet összekapcsolja, az Dosztojevszkij utánozhatatlan zsenialitása. Stílusa annyira egyedi és időtálló, művészete olyan katartikus hatású, hogy annak egész egyszerűen nincs párja a világirodalomban.
„Dosztojevszkijt ilyen melegben?”
HA VALAKI A STRANDON AMÚGY IS ÖNFEJLESZTŐ KÖNYVEKET OLVAS, AKKOR MIÉRT NE SZÓLHATNA A NYÁRI OLVASMÁNY ÉPP AZ OROSZ FÉRFIAK PSZICHOANALÍZISÉRŐL?
A Fehér éjszakák meglepően játékos hangulatú történet, amely előrevetíti az introvertált, képzeletében élő „álmodozó” archetípusát, jóval azelőtt, hogy a pszichológia ezt a típust egyáltalán megnevezte volna. Modern értelmezésben egy klasszikus friendzone-történet.
A szelíd teremtés már sokkal sötétebb hangulatú. Egy valószínűleg nárcisztikus férfi önvizsgálatát olvassuk, aki kétségbeesetten próbál rájönni, hogy az ő érzelmi manipulációja, vagy csupán szerencsétlen körülmények láncolata vezetett a történet végkifejletéhez.
Pohárics úr talán a kötet leggroteszkebb darabja. Egy paranoiás ember története, aki annyira retteg a szegénnyé válástól, hogy végül gyakorlatilag nincstelenként éli le az életét és közben lassan teljesen a saját félelmeinek foglyává válik.
“Többnyire valami hozzáférhetetlen zugban lakik, ott húzódik meg, rejtőzve még a napvilág elől is, és ha már megtelepedett a zugában, úgy hozzánő, akár a csiga a héjához, vagy legalábbis ebben a tekintetben nagyon hasonlít ahhoz az érdekes élőlényhez, amely állat és ház együtt, és amelyet teknősbékának neveznek.”
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat