Fallen Academy – Bukottak Akadémiája: Negyedik év

És ezzel véget ért a Bukottak Akadémiája… :( Furcsa érzés leírni, mert mire a negyedik rész végére értem, rájöttem, hogy ez a sorozat sokkal jobban a szívemhez nőtt, mint azt az elején gondoltam volna. Szerettem minden egyes oldalát, minden hibáját, minden kissé kiszámítható vagy éppen zseniális pillanatát, és egyszerűen csak nagyon jó volt újra és újra visszatérni ebbe a világba.
Brielle történetét az első évtől kezdve végigkísérni egy igazi kis utazás volt. Szerettem benne, hogy nem egy tökéletes főhősnő, hanem sokszor meggondolatlan, makacs, impulzív, néha pedig legszívesebben megráztam volna, hogy “TE JÓ ÉG, GONDOLKOZZ MÁR EGY KICSIT!”, de közben pontosan ezek miatt vált szerethetővé. Végig ott volt benne az a hihetetlen elszántság, hogy azokért, akiket szeret, bármit megtenne, és ezt az egész sorozaton keresztül újra és újra bebizonyította. Rengeteget változott, erősödött és fejlődött, miközben valahol mégis megmaradt ugyanannak a lánynak, akit az első részben megismertünk. És persze ott van Lincoln, akit szintén nagyon megszerettem, még akkor is, ha a 3,5. rész alapján továbbra is azt gondolom, hogy nem feltétlenül kellett volna egy egész külön kis kötetet kapnia. :D Brielle-lel együtt viszont imádtam őket. A kapcsolatuk számomra a sorozat egyik legfontosabb része lett, és jó volt látni, ahogy a kezdeti dinamikájukból valami sokkal mélyebb, erősebb és komolyabb dolog alakul ki. De igazából nemcsak őket szerettem meg. Az egész kis társaságot, a barátságokat, az összetartást, azt az érzést, hogy ezek a szereplők idővel tényleg egy családdá váltak. Talán pont ezért olyan nehéz most elengedni őket.
A negyedik rész méltó lezárása volt a történetnek, tele mindazzal, amiért megszerettem ezt a sorozatot veszéllyel, harccal, érzelmekkel, szeretettel, barátsággal és azzal a tipikus Bukottak Akadémiája-hangulattal, ami miatt ezeket a könyveket olyan elképesztően gyorsan lehet olvasni. Ugyanakkor pont a végére érve éreztem meg igazán, hogy mennyivel több lehetett volna ebben az egészben.
Őszintén azt kívánom, bárcsak Leia Stone hosszabb könyveket írt volna. Ez a világ, a karakterek, a konfliktusok és maga az egész alapkoncepció szerintem bőven elbírt volna négy jóval vaskosabb kötetet is. Sokszor azt éreztem, hogy egy-egy történetszál, esemény vagy érzelmileg fontos pillanat megérdemelt volna még több időt és teret. A negyedik részben pedig ez különösen érződött: annyi minden történt, olyan nagy tétek forogtak kockán, hogy néha egyszerűen csak szerettem volna, ha a történet lassít egy kicsit. Ha hagyja, hogy bizonyos pillanatok igazán leülepedjenek, hogy a szereplők és velük együtt mi, olvasók is megélhessük őket. Így a lezárás számomra egy picit összecsapottnak hatott, nem azért, mert rossz volt, hanem éppen azért, mert annyi potenciál volt benne, hogy sokkal többet is elbírt volna. Talán ez a legnagyobb kritikám az egész sorozattal kapcsolatban is: túl rövid volt. És milyen furcsa, hogy végül ez lett a legnagyobb problémám vele. Az elején még egyszerű, gyorsan olvasható, szórakoztató kis sorozatként tekintettem rá, a végére pedig már azt kívántam, bárcsak minden kötet kétszer ilyen hosszú lenne. Bárcsak több időt tölthettem volna ebben a világban, több időt kaphattak volna a szereplők, a kapcsolatok, a mellékszálak és maga a történet is. Mert hibái természetesen voltak. Nem is kevés. De valahogy egy idő után már ezeket is szerettem benne. A Bukottak Akadémiája számomra nem azért lett szerethető, mert tökéletes sorozat, hanem azért, mert egyszerűen jó érzés volt olvasni. Beszippantott, szórakoztatott, megszerettette velem a szereplőit, és elérte, hogy minden egyes kötet után azonnal folytatni akarjam. És szerintem néha pontosan ez a legfontosabb.

Most pedig itt ülök a negyedik rész után, és annak ellenére, hogy azt gondolom, lehetett volna hosszabb, részletesebb és kevésbé sietős, mégis nagyon nehéz szívvel búcsúzom tőle. A szívemhez nőtt Brielle, Lincoln és az egész csapat. A szívemhez nőtt ez a világ minden furcsaságával, hibájával és zsenialitásával együtt. Nem volt tökéletes. De az enyém lett egy kicsit. ❤️
És azt hiszem, egy szeretett sorozattól ennél többet nem is nagyon lehet kérni.