Értelem és érzelem (Sense and sensibility)

Nem volt ez rossz, de olvastam már jobb regényt az írónőtől.

Nem mondom, hogy megismerkedtem már minden Jane Austen könyvvel, de a regény kifejezetten austenes volt.😃 Kezdve a piedesztálra emelt főszereplőkkel, a kicsit karikatúrába hajló mellékszereplőkön át, egészen a titkoktól csavaros történetvezetésig.

Engem kifejezetten megvezetett a történet, totál más maincouple lebegett a szemeim előtt, mint amit a végkifejlet adott, pislogtam is rendesen. Na, ilyen nem nagyon van a mostani regényekben, hogy egy snassz, mezei romantikus az orránál fogva vezesse az embert.

Egyébként érdekes volt a történetvezetés, tetszettek a titkok, amelyekre fény derült és nagyon érdekesvolt, hogy anno egy eljegyzés mennyire mást jelentett, mint mostanság.
A mellékszereplők kissé idegesítőek voltak, tényleg mindenki már-már negatívba hajlott át, de szerencsére ezek rendeződtek valamennyire.
Mondjuk a végén a Mr. Willoughby-s beszélgetést és az ott kiváltott érzelmeket Elinor felől nem igazán tudtam, megérteni, deát ez az én meglátásom.

Amúgy annyira fura belegondolni az ilyen regényeknél, hogy régen tényleg ilyen volt a világ. Hogy a nők mennyire ki voltak szolgáltatva a férfiaknak – és tök mindegy, hogy az apa, férj vagy testvér volt…

Nehéz olvasni a regényt egyébként, kifejezetten ömlengős a nyelvezete, szóval, ha nincs hozzá az embernek hangulata, simán kuka az egész olvasásélmény.

Összességében nem bánom, hogy elolvastam, de a Büszkeség és balítéletet meg sem közelíti. Viszont örülök, hogy lecseréltem a példányomat erre az új Lazi-s változatra, öröm volt gyönyörködni benne. ☺️
Lassan, de biztosan haladok Jane Austen életművével, most már a következőnek tényleg az Emmának kell lennie.😃

Jane Austen zseniális.

​Ami a legjobban megfogott, az az, ahogyan Austen mozgatja a szálakat. Valami elképesztő feszültséget és drámát tud teremteni a semmiből! 🎭

A cselekmény hihetetlenül szövevényes: imádtam, hogy a dolgok nem rágják a szánkba azonnal, hanem rengeteg titok csak sokkal később derül ki, ami folyamatosan fenntartja a kíváncsiságot. 🕵️‍♀️

​Olvasás közben végig az járt a fejemben, hogy ez a könyv gyakorlatilag egy korabeli Bridgerton család! 🪶 Elképesztő volt látni, hogy a pletykának már akkor mekkora hatalma volt. Mindenki suttogott, titkolózott, intrikált és manipulált a háttérben – és persze szinte minden szál a szerelem (vagy a pénz 💰) körül forgott.

​A szereplők sorsa teljesen magával rántott. Ott van például Brandon ezredes, aki egy igazi úriember. Annyira önzetlenül szeretett, hogy képes volt háttérbe vonulni és lemondani a saját boldogságáról, csak azért, hogy Marianne boldog lehessen Willoughby-val. 🎩🥺

​És ha már Willoughby... mekkora csalódás! 😤 Zseniális, ahogy Austen felépítette: az elején mindenki imádja, aztán bumm, kiderül, hogy egyáltalán nem az az ember, akinek mutatta magát. A legfájdalmasabb az volt, hogy Marianne még azután is görcsösen próbálta őt védeni és mentegetni, hogy kiderült az igazság. Annyira valóságos és emberi volt ez a vak szerelem! 💔

​A könyv vége... nos, talán nem az a tipikus, habos-babos, sokkal érettebb. De pont ettől lett olyan szép és kerek a lezárás. Megnyugtató, realisztikus és méltó befejezést kaptak a lányok.

​Összességében egy fantasztikus olvasmányélmény volt, zseniális társadalomkritika és egy megunhatatlan szerelmi dráma. Ha valaki vívódik, hogy elkezdje-e a klasszikusokat, ezt szívből ajánlom!

Alapvetően tetszett a könyv, szeretem Austen stílusát. Jók voltak nagyon a karakterek, főleg Elinorral tudtam együttérezni, és nagyon tetszett Elinor és Marianne testvérdinamikája. A történet fordulatos volt, de nem különösen izgalmas, inkább ilyen megnyugtató, kellemes hangulatot éreztem az olvasás közben. Semmi túlzó dolog, minden finom, visszafogott és illendő 😄
5 csillag, mert jól esett ezt olvasni most, kicsit kikapcsoltam az agyamat vele.